Ne zavarjuk a téli álmot alvó állatokat – így tudod ezt elkerülni túrázás közben
2023-11-17
A téli álmot alvó állatok számára az időszak nagy megpróbáltatásokkal jár, emiatt testhőmérsékletük csökkenésével egy úgynevezett adaptív hipotermiás állapotban vészelik át a hideget.
Téli álom időszaka előtt az állatok fokozott táplálkozással nagy mennyiségű zsírt, tápanyagot halmoznak fel a testükben, így az alvás idején az ebből származó energiával tudják életben tartani magukat – számolt be a Drive Magazine.
Ez is érdekelhet: 5 európai helyszín a zavartalan vadkempingezéshez
Az állatok szervezetének működése ilyenkor minimálisra csökken, az alvás mélységének előrehaladásával pedig csökken a lélegzetvételek száma és intenzitása is. Illetve a szívfrekvencia és az anyagcsere is lassul, egyfajta hibernáció ez. Ugyanakkor annak érdekében, hogy kordában tudják tartani testfunkcióikat, az állatoknak periodikusan fel kell ébredniük a mély álomból.
A torpor esetében az állatok hipotermiás (azaz csökkent testhőmérsékletű) állapotba kerül, melyet viselkedésbeli inaktivitás kísér. Ez általában rövid időszakra szól (például éjszakára) és a torport a belső jelzések mellett külső tényezők is szabályozzák.
A hibernáció, más néven téli álom, lényegében a torpor hosszan tartó és mély állapotának tekinthető, amelyet belső jelzések szabályoznak, meghatározva annak kezdetét és végét.
A medvékről köztudott, hogy télen álomra hajtják fejüket, ám megannyi tesz hasonlóképpen az év ezen időszakában. Például a:
Túrázások alatt próbáljuk meg nem megzavarni az állatokat az alvásban. Íme néhány tanács, amire érdemes figyelni: