Mik lettek 2021-ben az év színei? Különleges tárgyakon mutatjuk

A világ egyik legnagyobb festékgyára, a New Jerseyben található Pantone színazonosító rendszeréről lett világszerte ismert. A Pantone Matching Systemet (PMS) gyakorlatilag szinte az összes szektorban használják, az építőipartól kezdve egészen a divatiparoig, ennek megfelelően pedig a cég 1999 óta minden évben kihirdeti az év színét. 2021-ben sem történt ez másképp, sőt huszonkettedik alkalommal két szín állhat fel a fiktív dobogó legfelső fokára. Az esztendő színei a világosszürke és a napfénysárga lettek.

A nyertes színekhez természetesen jelentés is társul, amit ebben az évben a Pantone csak „színes házasságként" jellemez weboldalán. A két szín társulása az erő és a remény üzenetét közvetíti.

„A PANTONE 17-5104 Ultimate Grey és a PANTONE 13-0647 Illuminating két egymástól független szín, melyek együtt bemutatják, hogy a különböző elemek hogyan támogatják egymást – tökéletes példája a Pantone 2021 hangulatának."

És hogy milyen tárgyakat választhatunk, ha az év színeivel szeretnék feldobni környezetünket? Mutatjuk!

Egy összetört Ferrariból készült karperec

Crash Jewelry

Az összetört autók sorsa a legtöbbször elég egyértelmű, bérelt helyük van ugyanis a roncstelepeken. Persze más a helyzet akkor, ha egy Ferrariról van szó, abból ugyanis készülhet akár még karperec is. Így történt legalábbis a Crash Jewerly-nél, ahol piacra dobtak egy szürke, Ferrariból készült ékszert.

„Normál esetben újrahasznosítanánk az erősen megterhelt fémet, de ügyfeleink valami újat kértek tőlünk - ezért úgy döntöttünk, hogy az autó minden darabját felhasználjuk"

olvasható a márka weboldalán, ahol azt is megtudhatjuk, hogy a karperecek mindegyike egyedi, nem készült ugyanis két ugyanolyan darab, ennek oka pedig a fémen található repedések és horpadások mintázata. A karperecből összesen három méret készült, a gyártó mindegyikük belső részén feltüntette annak az autónak a nevét, amelyikből készült az ékszer.

Ár: 25 200 Ft

Egy összetört Ferrariból készült karperec

Crash Jewelry

Az összetört autók sorsa a legtöbbször elég egyértelmű, bérelt helyük van ugyanis a roncstelepeken. Na persze más a helyzet akkor, ha egy Ferrariról van szó, abból ugyanis készülhet akár még karperec is. Így történt legalábbis a Crash Jewerly-nél, ahol piacra dobtak egy szürke, Ferrariból készült ékszert.

„Normál esetben újrahasznosítanánk az erősen megterhelt fémet, de ügyfeleink valami újat kértek tőlünk - ezért úgy döntöttünk, hogy az autó minden darabját felhasználjuk"

olvasható a márka weboldalán, ahol azt is megtudhatjuk, hogy a karperecek mindegyike egyedi, nem készült ugyanis két ugyanolyan darab, ennek oka pedig a fémen található repedések és horpadások dizájnolt mintázata. A karperecből összesen három méret készült, gyártó mindegyikük belső részében feltüntette annak az autónak a nevét, amelyikből készült az ékszer.

Ár: 25,2 ezer HUF

Egy sárga gyertya, ami szurkol nekünk

amara.com

Talán a 21. században meglepő lehet, de a gyertyák piaca folyamatosan növekszik. Egyre több a kézműves termék és márka, de a fejlődés a termékek minőségében és formájában is tetten érhető. Utóbbinál megfigyelhetjük, hogy egyre több a realisztikus forma – léteznek már kiscicás és kiskutyás gyertyák, virágok vagy akár a megszólalásig igazira hasonlító kezek. A Candle Hand például kifejezetten az utóbbira specializálta termékeit, létezik náluk minden, amit a mainstream kultúrában kezünkkel kifejezhetünk. Egyik terméküket a Pantone napsárga színére emlékeztető árnyalatban dobták piacra: az illatmentes, 350 grammos és 25 centiméter magas gyertya ujjai keresztben vannak, szóval gyakorlatilag azt is mondhatnánk, hogy szurkol nekünk. A gyertya kézzel készült, égési ideje pedig 2 óra.

Ár: 14 000 Ft

Egy sárga gyertya, ami szurkol neked

amara.com

A legtöbbel párhuzamosan a gyertyák piaca is folyamatosan növekszik. Egyre több a kézműves termék és márka, de a növekedés felismerhető a termékek minőségében és formájában is. Utóbbinál megfigyelhetjük, hogy egyre több a realisztikus forma – léteznek már kiscicás és kiskutyás gyertyák, virágok vagy akár a megszólalásig igazira hasonlító kezek. A Candlehands például kifejezetten erre specializálta termékeit, létezik náluk minden, amit a mainstream kultúrában kezünkkel kifejezhetünk. Egyik terméküket a Pantone napsárga színében dobták a piacra: az illatmentes, 350 grammos és 25 centiméter magas gyertya ujjai keresztben vannak, szóval gyakorlatilag azt is mondhatnánk, hogy szurkol nekünk. A gyertya kézzel készült, égési ideje pedig 2 óra.

Ár: 10,4 ezer HUF

Egy vicces szürke hátizsák a Fenditől

farfetch.com

Hiába csak kiegészítő, egy táska nagyban hozzá tud járulni stílusunk kifejezéséhez. Nem mindegy, hogy letisztult formát, vagy esetleg valamilyen aszimmetrikusabbat választunk, ahogy az sem, hogy színben mit preferálunk. Ha szeretjük a nem hétköznapi darabokat, a Fendi nekünk találta ki egyik legújabb férfiaknak készült táskáját, ettől viccesebbet ugyanis nehezen fogunk találni a luxusmárkák termékpalettáján. A szürke színben pompázó hátizsák 100% borjúbőrből készült, belseje pedig pamutból, poliészterből és poliuretánokból áll össze. A mérges szemekkel ránk tekintő táska egy méretben érhető el, ám ez senkit ne ijesszen meg, hiszen így is tökéletes arra, hogy akár laptopunkat elszállítsuk vele munkahelyünkre vagy egy teljes napi „menetfelszerelésünket" belepakoljuk.

Ár: 1 millió Ft

Egy vicces szürke hátizsák a Fenditől

farfetch.com

Hiába csak kiegészítő, egy táska nagyban hozzá tud járulni stílusunk kifejezéséhez. Nem mindegy, hogy letisztult formát, vagy esetleg valamilyen aszimmetrikusabbat választunk, ahogy az sem, hogy színben mit preferálunk. Ha szeretjük a nem hétköznapibb darabokat, a Fendi nekünk dobta piacra egyik legújabb férfiaknak készült táskáját, attól viccesebbet ugyanis nehezen fogunk találni a luxusmárkák termékpalettáján. A Pantone szürke színében készült hátizsák 100% borjúbőrből készült, belseje pedig pamutból, poliészterből és poliuretánokból áll. A mérges szemekkel ránk tekintő táska egy méretben készült el, ám ez senkit ne ijesszen meg, hiszen még így is tökéletes arra, hogy akár laptopunkat elszállítsuk vele munkahelyünkre.

Ár: 1 millió HUF

Egy sárga mid-century kanapé

Pamono

Ha a hatvanas évek filmjeire gondolunk, szinte biztos, hogy a porszívóval házaló kereskedők, a virágos ruhák és dohányzó férfiak mellett lelki szemeink előtt lebeg az a bizonyos kanapé. Valamennyien tudjuk, hogy pontosan melyikről van szó, annyira erősen kapcsolódik a korszakhoz. Hogy miért fontos ez számunkra? Hát azért, mert a Pamono termékei között megtalálható egy tökéletesen korhű, mid-century kanapé, amit ráadásul napsárga színű selyemmel borítottak be. A vintage ülőalkalmatosság:

  • közel 180 centiméter széles;
  • 75 centiméter mélységű;
  • és 77 centiméter magas.
  • A háttámla magassága 42 centiméter.

Ár: 1,2 millió Ft

Egy bögre az év színeivel

Pantone

Ha már kiválasztották az év színeit, természetesen a Pantone is piacra dobta saját termékét, ami a 2021-es színekben pompázik – és milyen jól tették. A színkódokkal ellátott, napsárga és világosszürke színben készült bögrével a feljebb már említett üzenetet szeretnék átadni, miszerint a különböző elemek képesek arra, hogy egymást támogassák. A limitált kiadású Pantone-bögre kézzel készült, súlya 182 gramm, mikrohullámú sütőben is használhatjuk, továbbá mosogatógépben is moshatjuk.

Ár: 6000 Ft