google új logó

A Google új arculatának fekete báránya volt, a felhasználók mégis szerették.


A Google lecseréli a Gmail ikonikus logóját egy olyan dizájnra, ami jobban passzol a többi Google szolgáltatáshoz Az új forma teljesen ledobta magáról a megszokott piros-fehér borítékot, és egy szimpla M betűt kapott, ami a Google központi színeiből (kék, piros, sárga és zöld) készült. Ezzel az újítással szorosabban illeszkedik társaihoz, köztük a Google Maps, a Google Fotók és a Chrome alkalmazásaihoz.

Google


A 2013 óta létező boríték teljesen megszűnt.

A Fast Company jelentése szerint a Google fontolóra vette, hogy nem csupán a régi formát, de magát az M betűt is teljesen kidobja a piros színvilágával együtt, de a felhasználói kutatásokban résztvevők ennek egyáltalán nem örültek volna. Kifejezetten szerették a felhasználók a régi logót, és nem zavarta őket, hogy nem passzol a cég többi termékével.

Az új Gmail-logó túlnyomórészt továbbra is vörösnek tűnik, egy kis kék és zöld szín lett a betű két oldalán, illetve egy pici sárga is került rá. Ezzel a cég el is érte a célját, és a levelező teljesen beolvadt a többi logóhoz. Ha egymás mellé tesszük őket, a Gmail már teljesen elveszik a többi termék között.

A Google a Naptár, a Dokumentumok, a Meet és a Táblázatok logóit is teljesen átalakította, hogy megfeleljenek az új arculatnak.

A figyelmetekbe ajánljuk