Mozart segít a bajban – 5 egészségügyi hatása a klasszikus zenének
2024-04-17
A klasszikus zene sokak számára több mint kellemes hallgatnivaló: számos kutatás bizonyítja, hogy remek egészségügyi előnyökkel járhat, ezért a mindennapokba érdemes lehet becsempészni egy-egy komolyzenei darabot.
A klasszikus zene hatékony eszköz lehet a stressz csökkentésére és a relaxáció elérésére. Az Amerikai Zenei Terápia Szövetségének kutatása szerint a klasszikus zene hallgatása csökkenti a kortizol szintet, amely egy stresszhormon, és segít a test és az elme ellazításában. Egy 2013-as kutatás pedig kimutatta, hogy a klasszikus zene hallgatása valóban csökkentette a szorongást és javította a relaxációt a betegek körében.
Ez is érdekelhet: Öt klasszikus zenei darab, amit már hallottál, de nem tudod a címét
Az alvászavarokkal küzdők számára a klasszikus zene remek megoldás lehet. A Helsinki Egyetem kutatói által végzett tanulmány kimutatta, hogy az alvászavarokkal küzdő emberek, akik rendszeresen hallgattak klasszikus zenét, idővel jobb minőságú alvásról számoltak be és sokkal kevesebbszer ébredtek fel éjszaka.
A klasszikus zene hallgatása – vagy akár játszása – javíthatja a memóriát és segíthet a tanulásban. Egy az amerikai Neuropszichológiai Társaság konferenciáján bemutatott kutatás szerint Mozart zenéje elősegítheti az információfeldolgozást és segíthet a munkamemória javításában.
A Mozart-hatást pedig megannyi egyetem és kutatóintézet vizsgálta már.
Egy 2022-es tanulmány szerint egyértelmű fizikai magyarázat van arra, hogy a zene miképp csökkenti a vérnyomást. A dobhártya közelében található a vagus ideg, amely a paraszimpatikus idegrendszer főidege, amely bizonyos testfunkciókat, például az emésztést, a szívritmust és az immunrendszert irányítja, és a zenei rezgésekre úgy reagál, hogy a testet ellazulásra készteti. A vizsgálatban a résztvevők vérnyomása lassú klasszikus zene hallgatása után egyértelműen alacsonyabb lett.
Végül, de nem utolsósorban, a klasszikus zene pozitív hatással van a hangulatra és az általános jólétre. Egy 2019-es átfogó metaanalízis kimutatta, hogy a zenehallgatás, különösen a klasszikus zene, jelentős hatással van a hangulatjavításra és a pszichológiai jóllétre.