closed munkaerőpiac

A koronavírus-járvány sok embert hagyott részmunkaidős, csökkentett óraszámú munkában, de olyan is volt akiket elbocsájtottak. Vajon hogyan tudjuk hasznunkra fordítani azt a munkát, ami nem igazán ránk szabott?


karrier\u00fat

Unsplash/Christian Battaglia

2020 Isaac Freeman karrieréve lett volna eredetileg. A 22 éves ausztrál férfi, a 2019-es évét a diplomázása után utazgatással töltötte, mialatt szabadúszó megbízásokat vállalt, majd úgy döntött, hogy egy alkalmazotti státuszú munka után néz. Freeman egy kreatív pozíciót tudott volna elképzelni magának, ahol az írási és fotózási terén szerzett ismereteit is tudta volna hasznosítani.

A világjárvány azonban beütött, így ismét a helyi kisboltban találta magát diákmunkásként, amit már rég maga mögött akart hagyni.

„Nehéz döntés volt, de rájöttem, hogy ez valószínűleg az az egyetlen lehetőség."

Freedman nem volt egyedül a problémájával. A Kaliforniai Egyetemen politikatudományt oktató John Gavin Branstetter szintén nagy tervekkel vágott neki a 2020-as évnek. Sok ígéretes interjú előtt állt, ám a koronavírus miatt ezekre nem került sor. Most épp azért küzd, hogy az időszakos szerződését meghosszabbítsák.

Minden évben újra kell pályáznom a saját állásomra. Hiába nem változott a végzettségem, ahogy a pályatársaimnak sem."

A gazdaság és a munkaerőpiac is küzd a járvány utáni újraéledéssel.

Bár valóban fontos, hogy csökkentsék a munkanélküliséget, azt is látni kell, hogy sokan vannak, akik nem a saját szakmájukban, vagy a képzettségüknek megfelelően dolgoznak. Ennek pedig több oka is lehet.

Liam Delaney a pszichológia és viselkedéstudományok professzora szerint az elégedetlenséget több minden is okozhatja: egyrészt az, hogy kevesebb óraszámban dolgozik valaki, mint szeretne. Másrészről, ha olyan munkát végez, ami nem megfelelően kapcsolódik képzettségéhez, és ezért nem is kedveli azt. Illetve ott még vannak azok a munkavállalók is, akik többet dolgoznak, de nem fizetik meg őket.

Bővebben a BBC Worklife cikkében olvashatsz a témáról.

A figyelmetekbe ajánljuk