A kávéfogyasztás csökkentheti a szívelégtelenség kockázatát

Három átfogó, szívbetegségekről szóló kutatás kimutatta, hogy a koffeintartalmú kávé fogyasztása csökkentheti a szívelégtelenség kockázatát.


Habár a kávéfogyasztásról évek óta ellentétes véleményen vannak a kutatók, a legfrissebb vizsgálatok során kiderült, hogy a napi egynél több csésze kávé segíthet a szívproblémák megelőzésében – írja az Eurekalert.

A szívkoszorúér-betegség, a szívelégtelenség és a stroke okozta szívbetegség halálozás egyik legfőbb oka az Egyesült Államokban.

„A dohányzás, az életkor és a magas vérnyomás a legismertebb kockázati tényezői a szívbetegségeknek, de ezek mellett számos azonosítatlan ok is fennállhat"

– nyilatkozta David P. Kao, a tanulmány vezetője.

A Northwestern University szakértői egy mesterséges intelligencia segítségével nézték át a korábbi három kutatást, valamint tízéves adatokat és esszéket is átolvastak. Mindegyik kutatás esetében a kávéfogyasztást önkéntesen jelentették be a résztvevők (mintegy 21 000 amerikai felnőtt részvételével történt a kísérlet).

A kutatás során a következőket állapították meg:

  • Mindhárom vizsgálatban azok az emberek, akik egy vagy több csésze kávét ittak naponta, hosszú távon csökkentették az esélyüket a szívproblémákra.
  • Az egyik kutatás során a szívelégtelenség kockázata 30% -kal alacsonyabb volt azoknál az embereknél, akik naponta legalább 2 csészét ittak.
  • A koffeinmentes kávé fogyasztása pont ellenkezőleg hat az emberekre, jelentősen növeli a szívelégtelenség előfordulásának arányát.
A koffein és a szívelégtelenség kockázatának csökkenése közötti kapcsolat még a szakértőket is meglepte. Ugyanis a kávét és a koffeint a lakosság nagy része károsnak tartja a szív számára, hiszen a szívdobogással és a magas vérnyomással kapcsolják össze. Ez a kutatás pedig az egész eddig tudásunkat a feje tetejére állítja, bár ennek ellenére a kutatók óva intik az embereket a mértéktelen kávéfogyasztástól.

A figyelmetekbe ajánljuk