36 év kellett hozzá: a Last Christmas a slágerlisták élére került
Bár minden kétséget kizáróan az egyik legnépszerűbb karácsonyi dal, a Wham! szerzeményének eddig be kellett érnie a dobogó második fokával.

December 21. és 27. között több 9 milliószor hallgatták meg az Egyesült Királyságban a George Michael által felénekelt Last Christmast, ami így, 36 évvel a megjelenése után először került a slágerlisták élére – derül ki a BBC beszámolójából.

George Michael és Andrew Ridgeley dala 1984 decemberében debütált, ám ekkor az első helyet a Band Aid Do They Now It's Christmas? című dala szerezte meg. A Wham! dala az elmúlt 36 évben hatszor került fel a top10-es listára, a második helynél azonban sosem jutott feljebb.

Ridgeley 2017-ben megjelent önéletrajzából kiderül, hogy épp egy focimeccset néztek Michael szüleinek házában, amikor az énekes felpattant és eltűnt egy órára.

„Mikor lejött, annyira izgatott volt, mintha aranyat talált volna és gyakorlatilag így is volt"

– írta a szerzőtárs.

A dalt még augusztus közepén, egy londoni stúdióban rögzítették, amit Michael karácsonyi díszekkel pakolt tele, hogy megteremtse a hangulatot. A híres videót még abban az évben Svájcban forgatták.


A figyelmetekbe ajánljuk