Virtuális műtétszimulátort hozott létre egy kolumbiai diák

Egy kolumbiai és egy katalán egyetem alacsony költségű szimulációs programot hozott létre annak érdekében, hogy fejlesszék diákjaik finommotoros készségeit.


Amikor egy milliméteren múlik valakinek az élete, fontos a precizitás. Az új programban három dimenziós virtuális térben műtéteken lehet a precíziós készségeket fejleszteni. Emiatt mind a kezdő, mind pedig a professzionális sebészeknek kiváló eszköz lehet a jövőben. A szimuláció nem a valóságra hagyatkozik, ugyanis emberi szervek helyett geometriai alakzatok között kell manőverezni. Nem a reális leképezés volt a lényeg a tervezésnél, hanem a finom, apró mozgások fejlesztése, és az ezekről történő azonnali visszajelzés biztosítása – olvasható az Eurekalert honlapján. Fernando Álvarez-López, a projektet előállító doktoranduszhallgató szerint

egy virtuális környezet mérőeszközök, visszajelzések és megerősítések nélkül nem más, mint egy videójáték.

A szimuláció a hasonló programok árának csupán felébe kerülne, így kevésbé fejlett országok számára is elérhetővé válhat a későbbiekben. Ez a fajta eszköz paradigmaváltást jelent az orvostudományban, mivel a hallgatók bárhol és bármikor gyakorolni tudják azokat a mozdulatokat, melyekkel a lehető legkisebb kárt okozhatnak egy műtét lebonyolításakor. A szimulációt 148 egyénen tesztelték. Kezdő és haladó sebészorvosok, valamint VR programokban kevésbé jártas egyének számára is alkalmazható eljárásnak bizonyult. A kutatók következő lépésként szeretnék kórházi környezetbe eljuttatni a programot, ezután elérhetővé tennék az interneten is.

A figyelmetekbe ajánljuk