Az első némafilmek megjelenése óta a médiumok középpontjában leginkább a vígjátékok állnak. A néma korszakot Charlie Chaplin, az angol származású vígjáték-készítő és színész uralta. Az Aranyláz (1925), a Nagyvárosi fények (1931) és a Modern idők (1936) alkotásai a mai napig klasszikusoknak számítanak. De természetesen ugyanez vonatkozik az első hangos filmjére, a Diktátorra is (1940).
A vígjáték műfaj történetének korai szakaszában a Marx testvérek közelítették meg Chaplin szintjét filmkészítőként. Az alkotásaik közül a Horse Feathers (1932), a Kacsaleves (1933) és a Botrány az ügetőn (1932) is szintén szerepelnek a Filmintézet listáján.
Azonban a lista szerinti első számú vígjáték csupán két évtizeddel Chaplin és a Marx testvérek virágzása után készült. Főszerepben a világ egyik legismertebb színésznőjével, Marilyn Monroe-val, valamit a zseniális Tony Curtissel és Jack Lemmonnal. A legendás és már klasszikusnak számító Van, aki forrón szereti című filmetBilly Wilder rendezte.
A film története két munkanélküli muzsikusról szól, akik megpróbálnak elmenekülni a chichagói maffia elől, egyenlet lehetőségük erre az, hogy jelentkeznek egy női zenekarba. Ami a legmeglepőbb – még nekik is–, hogy sikerül. Innentől pedig kezdetét veszi a bonyodalom: szerelem, nevetés és még több nevetés.
Van, aki forrón szeretit az Amerikai Filmakadémia hat kategóriában jelölte Oscar-díjra, ebből egyet nyert el: Orry-Kelly, mint a legjobb jelmeztervező. A Golden Globe-on azonban Jack Lemmon és Marilyn Monroe is hazavihetett egy-egy díjat a legjobb színész / színésznő kategóriában. Emellett pedig a filmzene is bezsebelt egy arany glóbuszt.
