Champs-Élysées, Párizs

7 világhírű látványosság, amit a helyiek ki nem állhatnak

A nemzetközi turizmus legfőbb mozgatórugói a különböző lélegzetelállító nevezetességek, amiért sokan több ezer kilométert is hajlandóak utazni. A látványosságok közelében élők azonban sok esetben ki nem állhatják ezt a jelenséget, ennek apropóján pedig az alábbi cikkben 7 olyan világhírű nevezetességet mutatunk be, amit a helyiek kifejezetten kerülnek.


Times Square, New York

James Ting/Unsplash

A Times Square kétségtelenül New York egyik leghíresebb nevezetessége – az Empire State Building és a Szabadságszobor mellett –, aki meglátogatja a Nagy Almát, gyakorlatilag biztosan felkeresi a grandiózus teret.

A helyieknek pedig pont ez a problémájuk. Itt elsősorban nem a téren lakók panaszairól van szó – a TS konkrétan évtizedek óta New York egyik legzsúfoltabb helye, azaz aki ideköltözik, az számol a tömeggel –, hanem arról, hogy a városban lakó és dolgozó embereknek folyamatosan át kell verekedniük magukat a már-már elviselhetetlen turistahadtesten.

Champs-Élysées, Párizs

Lukas Zischke/Unsplash

A Champs-Élysées Párizs egyik gyöngyszeme, számos dal és film játszódik a francia főváros ikonikus sugárútján. Az ideérkezők rajonganak az éttermekkel és bárokkal teli útért, azonban a helyieknek más a véleménye.

A párizsiak valójában ki nem állhatják a Champs-Élysées-t, hiszen folyamatosan tele van turistákkal, óriási a tömeg, az ottani vendéglátóegységek pedig rendkívül túlárazottnak számítanak. Ennek okán a helyiek kifejezetten kerülik a sugárutat.

Disney World, Orlando

Brian McGowan/Unsplash

Az Orlandóban található Disney World konkrétan egy mesevilág. Egy ideérkező család gyakorlatilag napokat képes itt eltölteni, a játékok és a programok tárháza kis túlzással kifogyhatatlan.

Ez a helyieket hátrányosan érintheti, ugyanis az évi 52 millió odaérkező turista alaposan felforgatja az életüket. A Disney azonban speciális bérleteket ajánlott fel az orlandói lakosoknak, amivel csak egy baj van: a belépő gyakorlatilag minden értelmezhető időpontban (karácsony, hálaadás, stb.) le van tiltva, ugyanis kell a hely a parkban a turistáknak.

Tényleg azokat az embereket szolgálják ki, akik a Disney birtokon tartózkodnak, így a helyiek és még a városon kívüli emberek is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a Disney birtokon szórakozzanak, húzzák a rövidebbet

– mondta egy helyi lakos az Orlando Sentinelnek.

Ez is érdekelhet: Nem engedünk a nyaralásból! Ezeket a trükköket alkalmazzák a magyarok az olcsóbb utazás érdekében

Las Vegas Strip

David Vives/Unsplash

Las Vegas, ezen belül is a Strip a világ egyik legjelentősebb szórakoztató központja, minden évben milliók csődülnek ide, hogy szórakozzanak és kaszinózzanak.

A Stripnek azonban megvannak a maga árnyoldalai, amit a helyiek nagyon nem néznek jó szemel. Ilyen például az, hogy itt – egyedüli államként az USA-ban – legálisan lehet különböző bordélyházakat fenntartani és reklámozni, de a folyton balhézó részeg turistákkal is meggyűlik az ott élők baja.

Az elégedetlen lakosokról nemrégiben egy felmérés is készült, amely szerint a helyiek 47%-a kerüli a sport- és szórakoztató rendezvényeket a Strip-en, 11%-uk pedig egyáltalán nem látogatja azt.

La Casa Di Giulietta

Klemens Köpfle/Unsplash

Kevés olyan turista van, aki Veronába menet nem áll meg Júlia házánál. Shakespeare ikonikus műve, a Rómeó és Júlia minden bizonnyal a valaha volt leghíresebb történet, a rajongók pedig szinte bármit megtesznek, hogy kaphassanak egy szeletet a sztoriból – még akkor is, ha az egész csupán egy fikció.

A Levelek Júliának című film okán azonban az emberek elkezdtek különböző szerelemes üzeneteket hagyni egymásnak a ház és a környező utcák falán, ami miatt a helyiek nagyon zabosak lettek. Emiatt manapság már sokkal kritikusabban állnak a Veronába látogatókhoz, mint korábban, és a város lakói nem mennek a turistanevezetesség felé.

Camden Market, London

Samuel Regan-Asante/Unsplash

A turisták szabályosan megőrülnek London híres piacáért, és a legtöbb külföldi azt gondolja, hogy a helyiek számára Camden Marketre való járás egy rendszeres program.

A valóságban azonban közel sem ez a helyzet: a londoniak valójában messziről elkerülik a piacot, mivel ki nem állhatják a tömeget és sok kereskedő a nagy látogatottságra hivatkozva alaposan fel is nyomják az árakat.

II. Viktor Emánuel emlékmű, Róma

Alexey Larionov/Unsplash

Akármilyen meglepő is, Róma egyik legfeltűnőbb nevezetessége, a II. Viktor Emánuel emlékmű nem egy sokszáz, vagy sokezer éves építmény, mivel a 19. század végétől kezdve a 20. század elejéig épült. A turistákat ez azonban túlságosan nem zavarja, hiszen szinte mindenki azonnal lefotózza a becsapós épületet.

A rómaiak azonban szabályosan gyűlölik az emlékművet, a legtöbben csúnyának, tájidegennek tartják azt, és olyan gúnynevekkel illetik, mint az „írógép” vagy a „műfogsor”.

Forrás: Insider

A figyelmetekbe ajánljuk