Ha meghalljuk a Transzszibériai vasút nevét, már önmagában embert próbáló, felejthetetlen kalandra gondolunk, és nem is járunk messze a valóságtól. Oroszország európai részétől egészen a Csendes-óceán partjáig húzódik, miközben Szibéria hatalmas tájain halad keresztül – olyan vidékeken, amelyek repülővel egyszerűen kimaradnának az utazásból.
Az 1891-ben megkezdett, teljes hosszában 1916-ra elkészült vonal ma közel 9300 kilométeren köti össze Moszkvát Vlagyivosztokkal. Sokan azonban megszakítják az utazást, és kisebb kitérőkkel fedezik fel az ország kevésbé ismert részeit.
Ilyen a még a szovjet időkben létrehozott zsidó autonóm terület, ahol a zsidó lakosság aránya mára minimálisra csökkent, néhány kulturális emlék azonban továbbra is őrzi a múltját. Még különösebb élmény Blagovescsenszk, ahol az Amur folyó túlpartján már Kína fényei látszanak. Innen kelet felé haladva akár a Bajkál–Amur-vasútvonalra is át lehet térni.
Szibériában a táj állomásról állomásra új arcot mutat. A Bajkál-tó környékén hatalmas vízfelület és tajga uralja a látóhatárt, Krasznojarszknál különleges sziklaformációk emelkednek ki az erdőből, Tomszkban pedig díszes faházak és pezsgő egyetemi élet váltja fel a vadont.
Nyugat felé közeledve a vonat áthalad az Urálon, amely hagyományosan Európa és Ázsia határának számít. A hegységet elhagyva újabb síkságok következnek, majd délebbre már a Kaukázus vonulatai rajzolódnak ki.
Repülővel néhány óra alatt több időzónát is átugorhatunk, itt azonban minden fokozatosan történik: egyik állomás után egy órával korábbra állítjuk az órát, majd néhány száz kilométerrel később újra.
És közben maga a vonat is apró, mozgó otthonunkká válik. A drágább, fülkés kocsik általában csendesebbek és kényelmesebbek, egyes szerelvényeken pedig étkezőkocsi és zuhanyzó is szolgálja az utas kényelmét.
Olvasd el ezt is!