magyar vidék

A kép csak illusztráció.

Akár 1 forintért is építési telekhez juthatunk Tolnában – ezek a feltételek

Ahogy Európa különféle országaiban is egyre népszerűbbek az ehhez hasonló kezdeményezések, úgy Magyarországon sem újkeletű az elnéptelenedő falvak felvirágoztatása. Most Tolna megye néhány települése szerezne magának új lakókat.


Az egyik figyelemre méltó tolnai falu Bátaapáti, ahol már évekkel ezelőtt indult egy kezdeményezés: lakótelkeket lehetett vásárolni jelképes összegekért cserébe. A programban részt vett 35 telekből eddig mindössze négyet sikerült értékesíteni.

Húsz éve készültek el ezek a felajánlásra szánt közműves telkek, a gond az velük, hogy egy részük nagyon meredek helyen van, így például télen nehéz megközelíteni az épületet. Jelenleg a telek négyzetméterét 300 forintért kínáljuk, de van feltételünk: a területre beépítési kötelezettséget írunk elő, amikor eljut valaki a födémig, akkor egymillió forinttal támogatjuk

– fejtette ki Koroknai Róbert polgármester.

Ez is érdekelhet: Ismét lehet 1 euróért házakat venni Olaszországban

Ám Tolnanémediben sem számít újdonságnak, hogy mindössze egy forintért árulnak telkeket a faluban.

Sokan félreértették a felhívást és befektetési céllal jelentkeztek. A mi feltételünk viszont az, hogy legalább 10 évig életvitelszerűen lakjon itt az, aki él ezzel a lehetőséggel. Ezek a lakótelkek jó helyen vannak: víz és a villany is be van vezetve

– nyilatkozta Vígh László, a település polgármestere.

Pár évvel ezelőtt a Kelet-Mecsek lábánál fekvő Ófalu kétmillió forintos, vissza nem térítendő támogatással segítette azokat, akik a mindössze 300 fős, főként német nemzetiségűek által lakott falut választották otthonuknak – írja a Drive.

Emellett a festői Bakonyban található Porva önkormányzata ugyancsak hívogatta magához a fiatal családokat: a település vezetése 2,9 millió forintos letelepedési támogatást ajánlott azoknak, akik építkezésbe fogtak a településen. Volt olyan példa is, amikor a Vas megyei Zsédenyben mindössze egy forintért kínáltak építési telkeket, csupán azzal a céllal, hogy valaki megvásárolja őket.

A figyelmetekbe ajánljuk