Egy olasz falu.

Illusztráció.

Ismét lehet 1 euróért házakat venni Olaszországban

A híres 1 eurós olasz házak 2023-ban is elérhetőek.


A Campobasso tartományban található, mindössze 1610 lakosú Sant'Elia a Pianisi kisváros önkormányzatának honlapján 8 házat hirdettek meg 1 eurós áron. A program részleteiről az idealista/news készített interjút a helyi polgármesterrel, Biagio Faiellával.

Faiella felhívta a figyelmet, arra, hogy a nagyon pontos kikötéseket kell betartani: a ház megvásárlásától számított hat hónapon belül be kell nyújtani az önkormányzatnak például egy felújítási tervet. Ezután pedig a vevőnek kötelessége befejezni a munkát a következő három éven belül.

Ez is érdekelhet: 7 hely a világban, ahol még fizetnek is azért, hogy odaköltözz

A polgármester ezután elmondta, hogy elsősorban a helyi gazdaságot igyekeznek ezzel a lépéssel segíteni, ezért pontozzák a vásárlási kéréseket. Ha például két vevő van ugyanarra az épületre, akkor az kap magasabb pontszámot, aki úgy dönt, hogy helyi mérnököket és építészeket vesz alkalmaz a tervezés során. Ha az építkezést szintén helyi cégek végzik, az további előnyt jelent. Egy másik szempont, amit használnak, hogy magasabb pontszámot adnak annak, aki vállalja, hogy hamarabb befejezi a munkát.

Faiellát ezután a szóban forgó 8 ingatlanról kérdezték, a városvezető pedig elárulta, hogy néhány ház romos, de néhány jó állapotban van, bár az utóbbiak is felújításra szorulnak.

Az adminisztrációval kapcsolatban a polgármester ismertette a teendőket:

A honlapunkon kell jelentkezni. A kérelmet megvizsgáljuk, és felvesszük a kapcsolatot a vevővel, majd a közjegyző megszervezi az okiratátadást az eladóval. Ezután alá kell írnia a szerződést az önkormányzattal, amelyben elfogadja a befejezési határidőre vonatkozó feltételeket. Ezután pedig a felújítás szokásos lépései következnek. A faluban lévő 1 eurós ház vásárlásának minden részletszabálya megtalálható a honlapon található útmutatóban.

Az 1 eurós ingatlanok nagyon úgy tűnik, hogy igen kapósak, ugyanis eddig körülbelül húszan jelentkeztek a házakkal kapcsolatban:

Naponta telefonálnak nekem, még az Egyesült Államokból és Kanadából is.

A kezdeményezés ellenzői azt mondják, hogy a régi olaszországi falvak egy idő után tele lesznek külföldiekkel, és ezáltal elveszítik a bájukat. A polgármesternek azonban erre is van egy észszerű válasza:

Mindenki elhagyja a területet: a kisvárosokban sajnos ez a helyzet. Sant'Elia-ban 2014-ben 2004 ember élt, ma 1680. Azok, akik egy euróért vesznek házat, azért jönnek, hogy felújítsák a romokat, amelyek biztosításához sok esetben az önkormányzatnak is be kell fektetnie a saját pénzét. Azt mondanám, hogy ezeket az embereket nagyon szívesen látjuk.

Forrás: idealista/news

A figyelmetekbe ajánljuk