világtérkép
Fotó: Shutterstock

Semmi köze a valósághoz annak, amit a térképen látunk

Míg Földünk geoid alakú, addig a világtérképek laposak. Ez a kettősség pedig – méretarányok tekintetében – hatalmas eltéréseket tud okozni.


A kartográfia, azaz a térképészet tudományának első emléke elképesztően régi, több mint 25 ezer éves. A lelet, amit a mai Csehország területén találtak, egy mamutagyar. Őseink ezen jelölték meg a környező hegyeket, folyókat, valamint – feltételezhetően – azokat az útvonalakat, amelyeket gyakran használtak.

Ez is érdekelhet: Pár kattintás után megnézhetjük, hogyan nézett ki az otthonunk a dinoszauruszok korában

A történelem folyamán aztán a civilizációk közül először Babilonban, az ázsiai birodalmakban, majd Rómában és a görög városállamok területén készítettek iránymutató, tájékozódást elősegítő dokumentumokat. Ezek viszont még a Föld gömbalakját nem vették figyelembe.

A szemléletváltás a Kr. u. 2. században alkotó Klaudiosz Ptolemaiosz nevéhez köthető. Ő volt az első, aki az északi irányt fentre helyezte el, illetve ő transzformálta át a bolygó gömb felületét síkra.

Ez számít a ma használatos Mercator-vetület elődjének, ugyanis az ókori térkép már szerkesztési módszereket adott a világtérkép fokhálózatának megrajzolásához, tehát már jelölte a szélességi és a hosszúsági fokokat is – írja a Drive magazin cikke.

A ma is használt formulát Gerardus Mercator alakította ki 1569-ben. Ezen már a térkép arányai az Egyenlítő vonalától távolodva a sarkok felé egyre jobban torzulnak.

Ez is érdekelhet: Ezzel az interaktív térképpel az amazonasi esőerdőbe is belehallgathatunk

vil\u00e1gt\u00e9rk\u00e9p

Fotó: Unsplash / Andrew Stutesman

Erre az egyik legjobb példa Alaszka (kb. 1,7 millió négyzetkilométer) és Brazília (kb. 8,5 millió négyzetkilométer) területeinek aránya: míg a két térség a térképen látszólag ugyanakkora, a valóságban az Egyenlítőtől nagyon messze fekvő észak-amerikai terület ötször kisebb, mint a dél-amerikai állam. De Grönland és Afrika is nagyjából azonos méretűnek tűnik, pedig valójában közel 15-ször nagyobb az utóbbi.

A térképek torzítását remekül szemlélteti a The True Size weboldal, melynek segítségével akár Magyarországot is áthelyezhetünk a világ bármely pontjára, hogy megnézzük, mi is a valóság.

A figyelmetekbe ajánljuk