Piotr Mitelski/Shutterstock.com
november 19., 2025  ●  Utazás
Hamu és Gyémánt

Nyári járatcsökkentés: Franciaország is felkerült a Ryanair feketelistájára

A Ryanair újabb európai országban készül komoly változtatásokra: a légitársaság már most eldöntötte, hogy 2026 nyarán jelentősen csökkenti a Franciaországba érkező vagy onnan induló járatait.

A cég ezen döntése jól illeszkedik abba a trendbe, amelyről korábban már beszámoltunk: a fapados társaság az utóbbi hónapokban több országban kezdte el csökkenteni kapacitásait a növekvő adók és reptéri díjak miatt – a francia piac pedig most a lista élére került.

A Drive beszámolója szerint a Ryanair nem is próbálta tompítani a bejelentést: több regionális repülőtér – köztük Bergerac, Brive és Strasbourg – már most szembesült járatritkítással, de a vállalat vezetése arra számít, hogy a kör bővülni fog. A légitársaság kereskedelmi igazgatója, Jason McGuinness egy friss interjúban egyértelművé tette, hogy a döntés hátterében a francia kormány adópolitikája áll.

A kabinet ugyanis drasztikusan, mintegy 180 százalékkal emelte meg a belföldi és európai járatokra kivetett adókat. A turistaosztályra szóló jegyek adóterhe 2,63 euróról 7,40 euróra nőtt, az üzleti utasoknál pedig 20,27 euró helyett már 30 eurót kell fizetni. A hosszabb távú, Franciaországból induló járatoknál még nagyobb a teher: az adók mértéke 40 és 120 euró között mozog, ami nagyjából 16–47 ezer forintos többletet jelent utasonként.

Fotó: BearFotos/Shutterstock.com

McGuinness szerint ekkora költségnövekedést a rövidebb, szezonális francia útvonalak egyszerűen nem tudnak elviselni. A Ryanair ezért olyan országok felé fordítja a gépeit, ahol a szabályozás inkább ösztönzi, mintsem bünteti a légiközlekedést. Jó példa erre Olaszország, ahol több régió teljesen eltörölte a saját légiközlekedési adóit, így az ország rögtön vonzóbbá vált a cég számára.

A francia piac gyengülése nem az első jele annak, hogy a Ryanair kénytelen újratervezni európai jelenlétét. A légitársaság már korábban bejelentette, hogy a spanyol útvonalakon 1,2 millió férőhellyel lesz kevesebb a jövő nyári menetrendben, míg Németországban a téli időszakban 24 útvonalat töröl, és mintegy 800 ezer ülőhelyet von ki a rendszerből a növekvő adók és reptéri díjak miatt.

Nyitókép: Piotr Mitelski/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök