Repülőgép
Fotó: John McArthur/Unsplash

Ilyen repülőjegyárak várnak ránk 2024-ben

Minden eddiginél több repülőjárat indulhat idén útnak, az utasok száma pedig megközelítheti az 5 milliárdot. Az szakértők az árak tekintetében optimisták, úgy érzik, 2024-ben véget érhetnek a koronavírus-világjárvány utáni áremelkedések.


2024-ben várhatóan befejeződnek azok a drámai növekedések a repülőjegyárak tekintetében, amelyek a 2021-2023 közötti időszakra jellemzőek voltak – áll a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) 2023 decemberi jelentésében.

Ezt is olvasd el! Olcsón utazni? 6 tipp, hogy garantáltan a legjobb repülőjegyet vegyük meg!

Az IATA szerint globálisan 40 millió járat indulhat el idén, amelyeken rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazhat majd. A csúcsot eddig a 2019-es év tartotta, akkor 38,9 millió járat emelkedett a magasba 4,5 milliárd utassal a fedélzetén.

Az Amex GBT Consulting utazási tanácsadó cég szerint azzal, hogy az emberek már nem a pandémia okozta bezártság kompenzálása miatt utaznak, kiegyenlítődhet a keresleti és a kínálati oldal, azaz a repülőjegyek árai is stabilizálódhatnak – idézi a Drive magazin a CNBC cikkét.

Ez is érdekelhet: Percről percre változik a repülőjegy ára? Egy furcsa hiba állhat a háttérben

rep\u00fcl\u0151g\u00e9p j\u00e1ratokat mutat\u00f3 t\u00e1bla

Fotó: Matthew Smith/Unsplash

Egy másik felmérés arról számol be, hogy a repülőjegyárak 2024-ben átlagosan 3-7 százalékkal növekedhetnek, ennek elsődleges okai pedig az üzemanyagköltségek, a fenntarthatósági változások, illetve a flottafrissítések lesznek.

Bár a BCD Travel utazásszervező cég szerint az utazók számolhatnak a jegyárak csökkenésével is, igaz ez mindössze nagyjából 1 százalékos mínuszt takar. A legnagyobb zuhanás Ázsiában (3-4 százalék) várható, de az Észak-Amerika és Ázsia között közlekedő járatoknál is kalkulálható párszázalékos ármérséklődés.

Ezek szerint tehát nincs szó az árak nagyobb mértékű csökkenéséről, inkább azok stabilizálódása valószínűbb. Így az elő- és a főszezonban – akár a kontinensükön belüli, akár hosszabb távú repülőutaknál – a tavalyi árakhoz hasonlóakra számítsunk.

A figyelmetekbe ajánljuk