repülő a levegőben

Nemcsak az autós, de a repülős közlekedés is drágul az üzemanyagárak miatt

A benzin mellett a repülőgép-üzemanyag ára is növekszik, amit az utasok is megérezhetnek a jövőben.

Scott Kirby, a United Airlines vezérigazgatója egy szerdai nyilatkozatában elmondta, hogy a repülőgép-üzemanyag ára a járvány előtti szintre emelkedett, amely várhatóan emelni fogja a repülőjegy-árakat.

Kirby szerint az üzemanyag emelkedése magasabb jegyárakat is jelent, amit a jövőben várhatóan „át is fognak vinni".

A United Airlines 2,39 dolláros átlagos üzemanyagköltséggel számol gallononként a negyedik negyedévben, amikor az ünnepek és a nemrégiben enyhített nemzetközi utazási korlátozások miatt a foglalások várhatóan megsokszorozódnak.

Ez pedig a harmadik negyedévi gallononkénti 2,14 dollárhoz és 2019 negyedik negyedévi 2,02 dollárhoz képest is emelkedést jelent.

A nyersanyagok árösszehasonlítására specializálódott S&P Global Platts adatai szerint az amerikai repülőgép-üzemanyag ára a hét elején 2,33 dollár volt gallononként, ami több mint 115 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.

A vezérigazgató ezt a növekvő kereslettel indokolta, amely jellemzően növelni szokta az árakat.

Ez persze jó hír egy olyan ágazat számára, amely még mindig a nyereség visszaszerzéséért küzd, mivel a korlátozások alatt lényegében alig repült valaki. A kérdés csak az, hogy mekkora drágulásra lehet számítani, és ez mennyire fogja vissza az utazni vágyókat, akiket a korlátozások feloldása mellett az olcsó repjegyek is motiváltak.

(Travel Daily)


A figyelmetekbe ajánljuk