Repülőgép.

Óriásit bakiztak a repülőgépen, amely véletlenül 250 kilométerrel arrébb szállt le

Egy belföldi légitársaság járatán majdnem sikerült eltalálni a helyes desztinációt.

Múlt hét vasárnap egy nigériai belföldi járaton kínos baki történt: a Lagosból induló gép ugyanis Abuja helyett Asabába szállította az utasokat – írja a Thrillist.

Könnyen gondolhatnánk, hogy ez nem olyan nagy baj, a két város biztos közel van egymáshoz. Hát nem. Abuja és Asaba között ugyanis körülbelül 318 kilométer a távolság.

Ez is érdekelhet: 4 hiba, amit semmiképp se kövess el a repülőtéren!

De mégis hogy fordulhatott ez elő? Ezt egyelőre még mindig nem lehet tudni. Az utasok egy része a légitársaságot, UnitedNigeria Airlines-t hibáztatja, míg a másik a Nigériai Polgári Légiközlekedési Hatóságot (NCAA) teszi felelőssé. Mások szerint csupán annyi, történt, hogy a pilóta nem figyelt oda.

A pilóta azonban tagadja ezeket a vádakat, ő szerinte ugyanis a légitársaság rossz úti tervet adott át neki. A cég azonban továbbra is a hatóságokra mutogat.

Az NCAA minden bizonnyal megsértődött a vádak miatt, mivel hétfőn bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak, és felfüggesztették a United Nigeria Airlinesnál üzemelő összes wet-lease (azok a cégek akik valójában csak bérlik mind az eszközöket, mind személyzetet egy másik vállalattól) kiszolgálást.

Külön érdekesség, hogy korántsem ez az első ilyen eset: 2019-ben például a British Airways egyik gépe egy adminisztrációs hiba miatt Düsseldorf helyett Edinburghben landolt.

A figyelmetekbe ajánljuk