
Súlyos pókcsípésveszély miatt figyelmeztették a spanyol szigetvilágba utazókat
A spanyolországi Baleár-szigeteken egyre több olyan esetet regisztrálnak, amelyben veszélyes pókcsípés miatt van szükség orvosi ellátásra, ezért a hatóságok és szakértők fokozott óvatosságra intik az oda utazókat. A figyelmeztetés különösen az olyan népszerű úti célokat érinti, mint Menorca és Ibiza, ahová évente turisták százezrei érkeznek.
Menorcán tavaly ősszel egy hatvanéves nő került kórházba, miután egy pók megcsípte a karján. A csípés súlyos fájdalmat és jelentős duzzanatot okozott, a tünetek pedig olyan erősek voltak, hogy az érintett napokig alig tudott aludni. Az eset azért keltett feltűnést, mert az első orvosi vizsgálat során még kizárták annak lehetőségét, hogy a térségben élne mediterrán remetepók, amelyet a nő a csípés lehetséges okozójaként megnevezett – írja az Express.
A legsúlyosabb következményekkel járó eset egy évvel korábban, Ibizán történt, amikor egy harminckét éves nőt ért csípés olyan mértékű szövetkárosodást idézett elő, hogy kis híján amputálni kellett az egyik végtagját. A mérgezés következtében a szövetek elhalása indult meg, és csak több műtéttel, valamint bőrátültetéssel sikerült megmenteni a lábát.

Szakértők szerint a szóban forgó pók mérge ritka esetekben komoly szövődményeket okozhat. Bár a csípések többsége enyhe lefolyású, a néhány órával az eset után jelentkező erős fájdalom, égő érzés, bőrpír és hólyagosodás már figyelmeztető jel lehet. A következő napokban a sérülés elszíneződhet, súlyosabb esetekben pedig akár belső szövődmények is kialakulhatnak. Egy helyi biológus szerint a problémát súlyosbítja, hogy sok orvos nincs megfelelően felkészítve az ilyen csípések felismerésére. A szakember hangsúlyozta, hogy ezek az esetek bárhol előfordulhatnak: autókban, fürdőszobákban, sziklák alatt vagy kisebb üregekben is.
A faj elterjedése az elmúlt években felgyorsult, részben az intenzív turizmus és az áruszállítás miatt, így egyre több súlyos esetet regisztrálnak a mediterrán régión belül. Olaszországban 2024-ben két halálesetet is összefüggésbe hoztak a remetepók csípésével, ami tovább erősítette az aggodalmakat. A szakértők azt javasolják az utazóknak, hogy fokozott figyelemmel járjanak el, különösen sziklás területeken, ritkán használt helyiségekben vagy cipők, ruhák felvétele előtt. A gyors orvosi ellátás a legtöbb esetben elegendő a súlyos következmények megelőzéséhez, de a jelek korai felismerése kulcsfontosságú lehet.
Olvasd el ezt is!