
65 millió euróra büntette az Airbnb-t Spanyolország
Spanyolország 65 millió eurós bírsággal sújtotta az Airbnb-t, miután a hatóságok szerint a platform hosszú időn keresztül jogszerűtlenül hirdetett rövid távú lakáskiadásokat. A döntés végleges, a céget pedig arra is kötelezték, hogy azonnal távolítsa el az érintett hirdetéseket.
A spanyol fogyasztóvédelmi minisztérium közlése szerint több mint 65 ezer olyan Airbnb-szállás volt elérhető az oldalon, amely nem felelt meg a helyi vagy regionális szabályozásnak. Egyes ingatlanok egyáltalán nem rendelkeztek engedéllyel, mások esetében pedig a feltüntetett engedélyszámok nem egyeztek a hivatalos nyilvántartások adataival. A bírság összegét úgy határozták meg, hogy az körülbelül hatszorosa legyen annak a nyereségnek, amelyet az Airbnb azután termelt, hogy a hatóságok már jelezték: a szóban forgó hirdetések jogsértők – írja a Euronews.
A szigorú fellépés hátterében a spanyol lakhatási válság áll, amely különösen a népszerű nagyvárosokat érinti. A kormány szerint az engedély nélkül működő rövid távú kiadások csökkentik a hosszú távra bérelhető lakások számát, ezzel tovább nehezítve a helyi lakosok helyzetét. A fogyasztóvédelem álláspontja szerint az olyan platformoknak, mint az Airbnb, kötelességük ellenőrizni, hogy a hirdetett ingatlanok megfelelnek-e az előírásoknak.

Pablo Bustinduy fogyasztóvédelmi miniszter a döntést kommentálva úgy fogalmazott, hogy Spanyolországban családok ezrei élnek bizonytalan lakhatási körülmények között, miközben egyes üzleti modellek kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy emberek kiszoruljanak az otthonaikból. A hatóságok hangsúlyozták, hogy a fellépés nem kizárólag az Airbnb-t érinti: júniusban a Booking.com-ot is arra kötelezték, hogy több mint négyezer illegális szálláshely-hirdetést távolítson el.
A konfliktus egyik leglátványosabb terepe Barcelona, ahol a városvezetés már bejelentette, hogy 2028-ig teljesen megszünteti a turistáknak kiadott magánlakásokat, gyakorlatilag ellehetetlenítve az Airbnb működését a városban. A helyi vezetők szerint a rövid távú kiadás átalakította a városrészeket, kiszorította a lakókat, és a mindennapi életet a turizmus igényeihez igazította.
A társadalmi feszültség egyre látványosabb: Spanyolország több pontján tiltakozások zajlanak a tömegturizmus és a megélhetési költségek emelkedése miatt. Országos szinten a hatóságok már több mint 53 ezer illegális turistalakást töröltek a nyilvántartásokból, főként Andalúziában, a Kanári-szigeteken, Katalóniában és Valenciában.
Olvasd el ezt is!