
Az örök város másik arca – Róma látnivalói, miután leszáll az este

A Colosseum napközben gyakran zsúfolt, de szerencsére nyáron időszakosan elérhetők esti túrák is. Ezek nemcsak a látvány miatt különlegesek – az épület ilyenkor lenyűgözően van megvilágítva –, hanem azért is, mert olyan részeit is bejárhatjuk, mint a föld alatti kazamaták és az aréna, ráadásul megismerhetjük a gladiátorjátékok kulisszatitkait is. Jegyeket kizárólag a Colosseum hivatalos jegyvásárlási oldalán lehet igényelni.

A Vatikántól az Angyalvárig vezető titkos folyosót – a Passetto di Borgót – csak a közelmúltban nyitották meg újra a látogatók előtt. A sétát a Szent Péter tér mellől indítják, és a vezetett túrák során lenyűgöző kilátás mellett egyedülálló történelmi tudással is gazdagodhatunk. Jelenleg kizárólag éjszaka és hétvégén látogatható.
A látogatás különleges élményt nyújt, hiszen ritkán adódik lehetőség ilyen bensőséges közelségbe kerülni a pápaság történelmi nyomaival.

A Trevi-kutat napközben elözönlik a turisták, de ha igazán élvezni szeretnénk a látványát, akkor érdemes minél későbbre időzíteni a látogatást. Éjjel nemcsak a tömeget úszhatjuk meg, hanem különleges fotókat is készíthetünk a hangulatos megvilágításnak köszönhetően. Így látni Róma egyik legnépszerűbb látványosságát egészen egyedülálló, ráadásul sorban sem kell állnunk, ha pénzérmét szeretnénk a kútba dobni.

A Spanyol lépcső nemcsak ikonikus helyszín, hanem tökéletes esti kilátópont is. Ha felmászunk a Trinità dei Monti templomhoz, Róma esti fényeiben fürdő látképe tárul elénk. Az itt eltöltött idő igazi jutalom egy hosszú nap után, ráadásul a környék hangulata este sokkal romantikusabb, mint napközben.

Bár a Pantheon este zárva van, a mellette fekvő Piazza della Rotonda ilyenkor igazi gyöngyszem. A nappali tömegek után estére megnyugszik a tér, és az épület díszkivilágítása romantikus hangulatot áraszt A tér kávézói és éttermei ilyenkor tökéletes helyszínt kínálnak egy pohár bor vagy egy gelato melletti elmélyüléshez.

A Piazza Navona a nappali nyüzsgés után este igazi mediterrán hangulatot ölt. A Négy folyó szökőkútja és a környező éttermek, borbárok ideális kombinációt nyújtanak azoknak, akik látványt és gasztronómiát is keresnek egyszerre. Itt garantáltan elmerülhetünk Róma bohém oldalában: utcazenészek, fények és remek vacsora várja a látogatókat!
(Forrás: Mama Loves Rome)
Olvasd el ezt is!