burano, olasz falu
Shutterstock

A lista negyedik helyezettje, az olasz Burano

Meglepetés? A Föld 20 legszebb falvából 12 Európában található

Nem nehéz kitalálni, melyik országban találni a legszebb falvakat.

Az utazási szezonban a legtöbbször a nagyobb, turisták által kedvelt városokat említik, de a világ tele van szebbnél szebb apró falvakkal is.

Ahhoz, hogy kiderüljön, melyek a világ legszebb falvai, a Faraway Furniture vállalata átfésülte az Instagramot, hogy választ találjanak.Talán nem nagy meglepetés, hogy a listát Európa uralja: az első húsz helyezettből tizenkettő európai falu is felkerült. Országokra lebontva az élen Olaszország áll, ahol három falu is helyet kapott; Franciaországból és Nagy-Britanniából pedig két-két falu szerepel a legjobb húsz között.

Nem meglepetés, de Faraway Furniture is úgy találta, hogy az olasz Cinque Terre a legszebb falu a világon. A Ligur-tenger partjána fekvő, öt településéből álló Cinque Terre a sziklákon álló színes házairól ismert leginkább, illetve a látványos kikötőkben ringatózó halászhajóiról.

Ez is érdekelhet: Az egyeurós házakon túl: 10 olasz falu, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk

Vernezza egyike annak az öt színes házairól ismert településnek, amit Cinque Terre magába foglal

Shutterstock

A második helyen a norvég Reine végzett, egy apró halászfalu az északi sarkkörön, amelyet a Lofoten-szigetekre nyíló kilátás vesz körül.

Reine, Norvégia

Shutterstock

A lista harmadik helyezettje Oia, a görögországi Szantorini egyik népszerű tengerparti helye. A falu klasszikusan fehérre meszelt falai és látványos kék kupolái nem véletlen az egyik nagy kedvenc az Instagramon, ráadásul még egy kialudt vulkánra is kilátás nyílik.

Olvasd el ezt is! 10 festői kisváros, amiről még soha nem hallottál, pedig imádnád

Oia, Görögország

Shutterstock

A legjobb ötöt az olaszországi Burano és a franciaországi Colmar zárja, de a hatodik helyen ott van az a Hallstatt is, ahol nemrég szelfigátló paravánt húztak fel a turisták miatt.

A világ 20 legszebb falva a Faraway Furniture elemzése szerint 

  1. Cinque Terre, Olaszország
  2. Reine, Norvégia
  3. Oia, Görögország
  4. Burano, Olaszország
  5. Colmar, Franciaország
  6. Hallstatt, Ausztria
  7. Alberobello, Olaszország
  8. Hobbitfalva, Új-Zéland
  9. Shirakawa, Japán
  10. Sidi Bou Said, Tunézia
  11. Wengen, Svájc
  12. Ájit Benhaddu, Marokkó
  13. Popeye Village, Málta
  14. Bibury, Anglia
  15. Ortahisar, Törökország
  16. Fenghuang ősi város, Kína
  17. Staithes, Anglia
  18. Júzcar, Spanyolország
  19. Palangan, Irán
  20. Simiane-la-Rotonde, Franciaország


A figyelmetekbe ajánljuk