Isztambul, Törökország
Fotó: Imad Alassiry/Unsplash

Meglepő, hogy melyik város vonzotta a legtöbb turistát 2023-ban

Ha egy forgalmas, turistáktól hemzsegő városra gondolunk, valószínűleg London, Párizs vagy New York jut először eszünkbe. Az Euromonitor International által készített felmérésből azonban kiderül, hogy a három metropolisz közül egyiknek sem sikerült elfoglalnia a 2023-ban leglátogatottabb városnak járó első helyet. Mutatjuk a tízes listát!


2022-ben még más volt a helyzet, akkor ugyanis Párizs végzett a rangsor élén, a francia fővárost pedig Dubai és Amszterdam követte a dobogón. 2023-ban viszont úgy tűnik, más preferenciáink voltak utazásainkat illetően, a két évvel ezelőtti TOP10-ből ugyanis csak négyen fértek fel a következő év listájára.

Ezt is olvasd el! 5 új utazási trend, amely nagyban meghatározhatja a 2024-es évet

A legfrissebb felmérés – sokak meglepetésére – Isztambult hozta ki aranyérmesnek: a törökök világvárosát a tavalyi naptári évben 20,2 millió turista látogatta meg.

Isztambul, T\u00f6r\u00f6korsz\u00e1g

Fotó: Imad Alassiry/Unsplash

A káprázatos kulturális látnivalók gazdagsága, valamint az ázsiai és az európai kultúra kereszteződése miatt nem csoda, hogy a város ennyire népszerű. A megugró számok mögött húzódó egyik fő ok azonban az lehet, hogy Törökország nemrégiben enyhítette a vízumkötelezettséget az Egyesült Államokból és Kanadából érkező utazók számára, így többen érkezhettek a tengerentúlról – derül ki a TimeOut cikkéből.

Isztambulban sem örül azonban mindenki a rengeteg turistának, sőt nemrég az UNESCO úgy határozott, hogy az évtizedekig ingyenesen látogatható Hagia Sophiát mostantól csak belépőjeggyel lehet megtekinteni, melynek ára 25 euró, vagyis közel 10 ezer forint.

A döntés mögött egyszerű és érthető okok állnak: úgy érzik, hogy a jegyek sokakat visszatartanak majd az 1600 éves épület meglátogatásától, amelyet így kevébé fenyeget a megnövekedett turistaforgalom okozta amortizáció.

Ez is érdekelhet: 5 egzotikus úti cél, ami nem fáj a pénztárcádnak

London, Egyes\u00fclt Kir\u00e1lys\u00e1g

Fotó: Lucas Davies/Unsplash

A dobogó második fokát London szerezte meg 18,8 millió látogatóval. A brit fővárosban 2023-ban állt teljesen talpra a turisztikai szektor, miután a 2020-ban kitört koronvírus-világjárvány több évig visszafogta a tömegeket.

A harmadik helyen – 2022-höz képest egy helyet rontva – Dubai végzett 16,8 millióval turistával, míg negyedik Antalya, egy másik török város lett. A legutóbbi két év aranyérmesét most csupán az ötödik pozícióban találjuk.

A 10 legnépszerűbb turista célpont 2023-ban

  1. Isztambul
  2. London
  3. Dubai
  4. Antalya
  5. Párizs
  6. Hong Kong
  7. Bangkok
  8. New York
  9. Cancún
  10. Mekka

A figyelmetekbe ajánljuk