Jason Momoa
Jason Momoa arra kérte a turistákat, ne utazzanak mostanában Mauira, mert a sziget még mindig nem épült fel a múlt héten pusztító erdőtüzeket követően.


Már több mint 90 ember vesztette életét a legutóbbi tűzvészben, mely olyan településeken is óriási pusztítást végzett, mint a történelmi Lahaina.

A hawaii származású világsztár, Jason Momoa most Instagramon arra kérte az utazókat, ne Maui szigetén töltsék nyaralásukat – írja a BBC.

Ne utazzatok és ne győzködjétek magatokat arról, hogy egy szörnyű katasztrófát átélő szigetnek szüksége van rátok

– fejti ki álláspontját a Trónok Harca-sorozatból is ismert színész.

A 44 éves Momoa egy videót is közzétett, amiben hangsúlyozza, a szigetnek időre van szüksége, hogy meggyógyuljon, a látogatóknak pedig azt javasolja, ne most jöjjenek nyaralni, ugyanis a turisták jelenlétükkel kritikus mennyiségű erőforrást vesznek el a helyiektől.

A kommentek között arról olvashatunk, hogy a helyiek szörnyülködve nézték, ahogy egy katasztrófa kellős közepén a turisták boldogan úszkálnak a partokon. Fájdalmas volt látniuk, hogy míg ők az elhunytakat számolták, addig a nyaralók a hasukat süttették a tengerparton.

Ugyanabban a vízben, amiben pár napja még helyiek haltak meg, most turisták tömege fürdőzik

– mesélte egy helyi lakos a BBC-nek.

Ez sokat elmond arról a különbségről, ami a helyiek és a látogatók szíve között tátong. Senki sem szórakozik jól egy ilyen tragédia után és nem tudunk úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna.

– tette hozzá

Bár a lakosság azt kérte, ne látogassák az utazók a szigetet, a turizmusból fakadó veszteség igencsak megtépázhatja Hawaii gazdaságát. A Maui Gazdasági Tábla elmondása szerint a turizmus nagyjából 80 százalékát teszi ki a sziget bevételeinek. 2019-es adatok szerint a turizmusnak köszönhetően a 10,4 millió látogató mintegy 18 billió dollárral (6357 milliárd forinttal) járult hozzá Hawaii gazdaságához.

A múlt hét kedden kitört erdőtüzeket az idei nyár szárazsága és a térségen áthaladó hurrikánból származó erős szelek csak tovább fokozták. Jelenleg javarészt kontroll képesek alatt tartani a tüzeket, de még most is zajlanak az oltási intézkedések.

A hawaii katasztrófa a 2018-as kaliforniai tűzvész óta a leghalálosabbnak számít.

A figyelmetekbe ajánljuk