Ladanifer/Shutterstock
április 28., 2026  ●  Utazás
Hamu és Gyémánt

Késés vagy járattörlés esetén mindenkinek jár ez a 3 dolog

Egy törölt vagy jelentősen késő járat esetében több olyan jog is megillet minket, amiről talán nem is tudunk. Az európai szabályozások egyértelműen kimondják, hogy a légitársaságok felelősséggel tartoznak az utasokért, a fennakadások okától függetlenül.

Az EC261-es szabályozás az Európai Unióból induló járatokra, illetve az oda érkező, uniós légitársaságok által üzemeltetett járatokra vonatkozik. A következőkben részletezett szolgáltatásokat késés és járattörlés esetében is igénybe vehetjük, a pénzbeli kártérítést azonban szigorúbb körülményekhez kötik.

Illusztráció
Fotó: Boris023/Shutterstock

Ha egy járat késik vagy törlik, az első és legfontosabb kötelezettség az ellátás biztosítása. A légitársaságok jellemzően utalványok formájában ételt és italt adnak az utazóknak, ám ezeket nem mindig kínálják fel. Éppen ezért előfordulhat, hogy nekünk kell külön jeleznünk ezt az igényünket. Rövidebb várakozásnál jellemzően néhány italra leszünk jogosultak, hosszabb késéseknél ellenben már egy teljes étkezés is megillet minket.

Ha a várakozás éjszakába nyúlik át, akkor már szállást is biztosíthatnak. A Drive szerint a légitársaságok hoteleket keresnek, és a foglalás is az ő felelősségük lesz. Előfordulhat azonban, hogy mindezt az utasoknak kell elintézniük. Ilyenkor a költségek utólag visszaigényelhetők, feltéve, hogy ésszerű keretek között maradnak, vagyis egy átlagos árú szoba és az alapvető étkezés általában elszámolható.

A harmadik a közlekedés biztosítása. A repülőtér és a szállás közötti utat szintén a légitársaságnak kell megszerveznie vagy megtérítenie. Ez lehet transzferbusz, taxi vagy akár tömegközlekedési eszközre vásárolt jegy is. Igény szerint kommunikációs eszközöket is használhatunk, ami különösen fontos lehet, ha a repülőtéren nincs internetelérés, esetleg a hívások jelentős mobiladatot emésztenének fel.

Fontos tudni, hogy ha a légitársaság nem intézkedik időben, akkor mi magunk is léphetünk. Ilyenkor minden számlát és bizonylatot érdemes megőrizni, mert ezek alapján kérhetjük vissza a szükséges költségeket. A szabályozás ugyanis kifejezetten az indokolt kiadások megtérítésére vonatkozik.

Illusztráció
Fotó: DC Studio/Shutterstock

A gondoskodási kötelezettségen túl sok esetben kártérítés is járhat. Három órát meghaladó érkezési késés, indulás előtti 14 napon belüli törlés vagy a beszállás megtagadása esetén (például túlfoglaláskor) a kártérítés összege az út hosszától függően alakul és mindig külön kell igényelni:

  • 1500 km alatt 250 euró,
  • 1500-3500 km között 400 euró,
  • 3500 km felett 600 euró járhat.

Fontos tudni, hogy az úgynevezett rendkívüli körülmények esetében a légitársaság mentesül a kártérítés alól, de az utasok ellátásáról ilyenkor is gondoskodnia kell. Ha a légitársaság hatáskörén kívül eső esemény történik (természeti katasztrófa, szélsőséges időjárás), az igényt elutasíthatják.

A panaszokat a légitársaságnál érdemes benyújtani, de online jegyvásárlásnál a hivatalos uniós felületen is elindítható az eljárás.

Nyitókép: Illusztráció / Ladanifer/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök