japán földrengés szökőár

Videón a Japánt sújtó többméteres szökőár

A Japán középső részén fekvő Isikava prefektúrát újév napján 7,6-os erősségű földrengés rázta meg, majd egy több, mint egy méteres cunami sújtotta a térséget. A katasztrófáról pedig videókat tettek közé.


A japán kormány adatai szerint legalább 200 épület dőlt össze vagy rongálódott meg a földrengésben. A nagy erejű földrengés központja a Noto-félszigeten, Vadzsimától 30 kilométerre volt. A kikötővárost hétfőn a rengést követően 1,2 méter magas hullámokkal érkező cunami is elérte.

Ez is érdekelhet: Majdnem elpusztította az emberiséget a világ legnagyobb földrengése

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, 120 embert továbbra is keresnek. A helyi rendőrség kedden nagyszabású kutatásba fog mintegy 100 ember bevonásával a katasztrófa sújtotta vadzsimai piactéren, ahol a földrengést követően tűz ütött ki.

Szombaton, öt nappal a katasztrófa után egy kilencvenes éveiben járó nőt találtak meg élve összedőlt házának romjai között a félsziget csúcsán fekvő Szuzu településen.

Isikava prefektúra szerint szombaton több mint 30 ezer ember 366 állami menedékhelyen talált menedéket. A mentési munkálatokat azonban a heves havazás és a fagypont alatti hőmérséklet nehezíti, ezért a kormány gyalogos élelmiszerszállításokat tervez. Emellett egy héttel a tragédia után a vízhiány is rontja a higiéniai és egészségügyi feltételeket a térségben.

A figyelmetekbe ajánljuk