Marokkó.

Minden, amiről tudnod kell, ha a közeljövőben Marokkóba utaznál

Múlt hét péntek éjszaka súlyos földrengés rázta meg Marokkót, a katasztrófa pedig rengeteg halálos áldozatot követelt. Az alábbi cikkben összegyűjtöttünk minden olyan fontos információt, ami hasznos lehet, ha a közeljövőben az országba kell utaznod.


2023. szeptember 8-án éjjel 11 óra tájékában Marokkót egy 6.8-as erősségű földrengés rázta meg – ehhez hasonlóra 60 éve nem volt példa.

A katasztrófa során több mint 2900 ember vesztette életét, és az áldozatok száma sajnálatos módon egyre csak nő.

A szakértők emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben a tragédia helyszínén további utórengések is előfordulhatnak.

Ez is érdekelhet: Egy földalatti hegy méretű szikla vonzza a földrengéseket Japánban

De mégis mely régió a legveszélyeztetettebb? Az amerikai földtani intézet szerint a földrengés epicentruma körülbelül 18,5 km mélyen volt, Marrakechtől mintegy 70 km-re délnyugatra, a Magas-Atlasz-hegységben. A földrengés a fővárost is súlyosan érintette, de a legnagyobb károkat az eleve is nehezen megközelíthető távoli falvak szenvedték el.

Marokkó fő turisztikai területeit (Agadir és Essaouira) nem érte el a földrengés, ezen okból kifolyólag pedig továbbra is közlekednek oda repülőgépek, a legfrissebb információk szerint pedig a marokkói repterek jelentős része is – a lehetőségekhez képest – zavartalanul üzemel.

A különböző légitársaságok azonban szinte mind megkérték az utasaikat, hogy keressék fel őket, és kérjenek tájékoztatást, sőt, az easyJet például kifejezetten arra buzdítja az ügyfeleit, hogy amennyiben lehetséges, inkább halasszák el a Marokkóba való látogatást.

A Ryanair továbbá felhívta a figyelmet, hogy az utasoknak fel kell készülniük járatkésésekre, illetve esetleges járattörlésekre is.

A figyelmetekbe ajánljuk