Veszélyes víznyelők alakultak ki Horvátországban
A pusztító közép-horvátországi földrengés után veszélyes víznyelők jelentek meg a területen, a legnagyobb ilyen nyílás átmérője 25 méter, és csaknem száz van belőlük.

A tudósok folyamatosan vizsgálják a ritkán látott jelenségeket, a lakosok pedig meg vannak rémülve, mert több közülük a házak közvetlen közelében jelent meg. A Petrinjától nem messze lévő Mecencan településen az embereknek nem a földrengések miatt kellett elhagyniuk otthonaikat, hanem az utána megjelent lyukak miatt, amelyek folyamatosan tágulnak és újabbak is keletkeznek.

Josip Terzic geológus, a Horvát Földtani Intézet munkatársa a Novi List című regionális napilapnak egyebek között elmondta:

„Ilyen nyílások korábban is létrejöttek, csak sokkal kisebb intenzitással, és az emberek a termőföldek szántásánál betemették őket. A földrengések természetes kiváltó tényezői voltak annak, hogy most ilyen erősséggel jelentek meg a víznyelők, amelyek képződésére egyébként évekre, évtizedekre lett volna szükség."

Ennek oka az lehet, hogy a terület talajvízzel telített mészkőből álló karsztvidéken található, melynek felszíne alatt sok az oldásos üreg és repedés, amelyek most az erős szeizmikus aktivitás miatt beomlanak.

Hozzátette: a tudósok különféle feltárási módszerekkel tervezik a morfológiai viszonyok és egyéb jellemzők meghatározását. Eddig 54 víznyelőt vizsgáltak meg és még 33 vár további ellenőrzésre.

December 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A térségben több mint 35 ezer épület sérült meg, a károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk