A Fuji-hegy Japánban.

Japán arra biztatja az állampolgárait, hogy fogyasszanak minél több alkoholt

Japán országos versenyt indított, amelynek célja, hogy a fiatalokat nagyobb mértékű alkoholfogyasztásra ösztönözze.


A japán Nemzeti Adóhivatal (NTA) által indított kezdeményezés célja, hogy az adóbevételek meredek visszaesése után a hazai alkoholpiac fellendítésével javítsa az ország gazdaságát.

A kampány honlapja szerint az országban az alkoholeladások a japán népesség elöregedése és a COVID-19 világjárvány által kiváltott életmódbeli változások miatt zsugorodtak.

A The Japan Times szerint 2020-ban mintegy 110 milliárd jennel (több mint 300 milliárd forint) csökkent Japán alkoholeladásból származó adóbevétele. A csökkenés mértéke és nagysága a legnagyobb visszaesés volt az elmúlt 31 évben – olvasható az országos hírügynökség cikkében.

Most a „Sake Viva!" elnevezésű pályázat arra kéri a 20 és 39 év közötti fiatalokat, hogy nyújtsanak be ötleteket arra vonatkozóan, hogyan lehetne fellendíteni az alkoholos italok értékesítését. Ezek közé tartozik a sake rizsbor és a shochu, egy desztillált szeszes ital.

A versenyben új szolgáltatásokkal és promóciókkal kapcsolatos ötleteket, termék- és dizájnjavaslatokat is várnak, sőt olyan kezdeményezéseket is szívesen fogadnak, amelyek arra irányulnak, hogyan lehetne a mesterséges intelligenciát és a metaversenyt felhasználni a hazai eladások növelésére.

A kampányra adott reakciók vegyesek voltak, egyesek kritizálták a versenyt, mivel az egy bizonyítottan egészségtelen szokást népszerűsít – írja a BBC News.

A verseny szeptember 9-ig tart, a döntősök pedig meghívást kapnak a november 10-i tokiói díjátadó gálára is. Az adóhivatal közölte, hogy támogatni fogja a verseny győztesének ötleteinek kereskedelmi hasznosítását.

Forrás: Business Insider


A figyelmetekbe ajánljuk