Az Ibiza északi részén, Sant Joan de Labritja térségében található Cala Benirràs a sziget egyik legismert strandja. Főszezonban zsúfolásig megtelik, igaz, nem is nagy területű: alig 132 méter hosszú és körülbelül 30 méter széles. Partját durvább homok borítja, mögötte pedig fenyőkkel fedett dombok sorakoznak.
Az október beköszöntével azonban eltűnik a tömeg, és fókuszba kerül a természet. Nem csoda, hogy egy felmérésben fel is került az őszre ajánlott, kevésbé zsúfolt európai strandok közé.

Az ősz második fele Ibizán még egyáltalán nem jelenti azt, hogy elő kellene venni a téli kabátot. Az átlaghőmérséklet 20,2 Celsius-fok, a nappali maximumok átlaga pedig 24 fok körül alakul, miközben a hónap során több mint 200 napsütéses órával lehet számolni.
A különbség inkább a hangulatban érezhető. A nyári klubélet visszafogottabbá válik, közben jóval nagyobb teret kapnak a helyi rendezvények. Október 15. és 18. között rendezik meg például a Jazz Point Ibiza fesztivált, továbbá ugyanezen a hétvégén tartják a Fira de la Salt is, amely az ibizai sótermelés évszázados hagyományát mutatja be kóstolókkal, programokkal és vezetett sétákkal, számol be róla a Drive.hu.

Ha már a szigeten tartózkodunk, Cala Benirràs autóval könnyen megközelíthető: Sant Miquel de Balansattól nagyjából 7,6 kilométerre, Port de Sant Miqueltől 6,5 kilométerre található. A parton napágyak és napernyők bérelhetők, sőt éttermekből sincs hiány.
Budapestről az őszi időszakban közvetlen járat ugyan nem közlekedik Ibizára, átszállással azonban Bécsen vagy Barcelonán keresztül is elérhető a sziget.
Olvasd el ezt is!
