Zákinthosz

Elmoshatja a tenger Görögország egyik legnépszerűbb turistalátványosságát

Egy 43 éves hajóroncs Zákinthosz egyik leglátogatottabb és legtöbbet fotózott látványossága, ez azonban hamarosan megváltozhat. Pár éven belül ugyanis teljesen a tenger martalékává válhat a legendás hulladék, amennyiben nem tesznek sürgősen lépéseket a helyiek.


A Navaggio-öbölnek – amelyet gyakran Hajóroncs- vagy Csempész-öbölnek is neveznek – az 1980-ban zátonyra futott MV Panagiotis roncsa adta meg az igazi népszerűséget. Legendás megjelenését továbbfokozzák azok a pletykák, amelyek szerint a hajó csempészárut szállított, és a legénység egy vihar alatt hagyta el a fedélzetet azért, hogy elmeneküljön az üldöző haditengerészet elől.

Ezt is olvasd el! 4 fontos apróság, amit tudnod kell, ha Görögországba készülsz

Az érintetlen, halvány homokkal és mészkősziklákkal körülvett öböl a sziget egyik leglátogatottabb és legtöbbet fényképezett helye. Olyannyira, hogyha Instagramon rákeresünk a Zante- vagy Zakynthos-hashtagre, a görög szigetről készült fotók majdnem felén ez a homokos öböl köszön majd vissza.

Egyes közösségi felületeken nemrég napvilágot látott posztok azonban azt mutatják, hogy a hajó állapota rendkívül leromlott az elmúlt évtized során.

Ezzel együtt a hatóságok figyelmét is felkeltette a hajó, mivel attól tartanak, hogy teljesen elsodorja a víz – és ezzel együtt a sziget turizmusból származó bevételeinek nagy részét is.

Ezt is nézd meg! Hiányzik Görögország? 4+1 film, ami garantáltan elhozza neked a görög nyár hangulatát

A 2018-ban és 2022-ben is lezárt területet földrengés is sújtotta korábban, most pedig a minden eddiginél jobban kiáradó tenger sodorja veszélybe a roncsot. A sziget lakói a hatóságokat kérik, hogy bármilyen módszerrel is, de óvják meg a látványosságukat – adta hírül az Euronews.

Giorgos Stasinopoulos, Zákinthosz polgármestere és Dionysis Aktypis parlamenti képviselő pár nappal ezelőtt felszólította a görög gazdasági és pénzügy-, valamint az idegenforgalmi minisztériumot is, hogy tegyenek lépéseket a helyszín védelme érdekében. A helyi önkormányzat teljes egészében magához szeretné venni a hajóroncs kezelését és a károk helyreállítását.

Ez magában foglalja a karbantartás, a biztonság, valamint a nyilvános megközelítési zónák és a kilátóhelyek kijelölésének ellenőrzését. Emellett pedig a polgármester egy elektronikus fizetési módszerrel ellátott, ellenőrzött beléptetőrendszer kiépítését is javasolja.

A figyelmetekbe ajánljuk