Széchenyi Gyógyfürdő

Jelentősen túllépte az előre tervezett 19,7 milliárd forint bevételt a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. a 2023-ban. Az előzetes adatok alapján közel 23 milliárd forint lett az adózás előtti befolyt összeg, idén pedig még ezt az összeget is túlszárnyalhatják a fővárosi fürdők.


A rekord még az adózást követően is fennáll majd, a profit ugyanis várhatóan meghaladja az 5 milliárd forintot. A vállalat szerint a pozitív eredmények nagyrészt hároméves üzleti stratégiájuknak köszönhetők, melyet 2020-ban dolgoztak ki.

Ez is érdekelhet: 6 hazai gyógyfürdő, ahová érdemes elmenekülni a téli hideg elől

Ennek központi célja volt az egy vendégre jutó árbevételek növelése, valamint a történelmi fürdők szolgáltatásaihoz igazodó nemzetközi árak bevezetése. A hazai vendégkört továbbra is kedvezményekkel ösztönzik, többek között a Zsigmondy Klubkártya és az egyre népszerűbb bérletkonstrukciók segítségével.

Gell\u00e9rt f\u00fcrd\u0151

Fotó: Linoleum Creative Collective/Unsplash

2024. január 8-tól a BGYH fürdőiben emeltek a belépők árain – változóan 5-12 százalékkal. A magyar vendégkör által látogatott fürdők esetében várhatóan 5-6 százalékos árnövekedésre lehet számítani, míg a külföldiek által kedvelt történelmi fürdőkben 10-12 százalékos emelkedéssel kell számolnunk.

A közelényből kiderült az is, hogy a tíz évvel ezelőtt bevezetett Zsigmondy Klubkártyával továbbra is kedvezményes áron válthatók meg a belépőjegyek a BGYH fürdőkbe. Az éves kártyadíj 5000 forint, amelyért a kártyabirtokosok hétköznap 4000 forintért, hétvégén pedig 4500 forintért vásárolhatják meg belépőjegyüket, így akár 60 százalékos kedvezmény is elérhető.

Továbbá az ÉnBudapestem-kártyával vagy az ÉnBudapestem-alkalmazással rendelkező budapestiek számára 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a fürdőkben. A megújított bérletkonstrukciók is jelentős kedvezményeket nyújtanak:

a 100, 200 vagy 365 alkalmas bérletek már alkalmankénti 1000-1200 forintért is lehetővé teszik a fürdőzést. Az idei évben a bérletek ára 8-10 százalékkal emelkedett meg.

Ezt is olvasd el! Két magyar is ott van Európa legjobb termálfürdői között

Az idősebb korosztály mozgási lehetőségeinek támogatása érdekében a BGYH együttműködik kerületi önkormányzatokka. Tavaly a 85 év feletti törzsvendégek számára extra kedvezményt vezettek be: legalább 100 alkalmas GOLD-bérletet 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak.

Az idei évre több megújulást is tervez a vállalat. Egyrészt rendkívül fontosnak nevezték a többszáz éves, Rác fürdő restaurálását, valamint ezzel párhuzamosan sor kerül a műemléki Gellért fürdő rekonstrukciójára is, amely három évet vehet igénybe jövő évtől kezdve. Emellett pedig a Széchenyi és a Dandár fürdő is felújításon esik át 2024-ben.

A figyelmetekbe ajánljuk