Ha elviselhetetlen a hőség, jusson eszedbe: a Föld legforróbb pontján még a cipőd is megolvad

Az iráni Dast-e Lut sivatagot gyakran nevezik a Föld legforróbb helyének. A NASA Aqua műholdjának mérései szerint 2005-ben 70,7 Celsius-fokos felszíni hőmérsékletet mértek a területén. Egy későbbi, pontosabb adatfeldolgozás pedig arra jutott, hogy 2018-ban a sivatag felszíne akár 80,8 Celsius-fokosra is felhevülhetett.

Fontos azonban, hogy ezek az értékek nem a levegő hőmérsékletét mutatják. A műholdak a talaj felszínének felmelegedését mérik, amely jóval forróbb lehet a felette lévő levegőnél.

Ruhi Çenet és stábja nyáron indult el a sivatag belseje felé, hogy saját műszereikkel is megmérjék a rendkívüli hőséget. Az út utolsó lakott településén még 37 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, a sivatag belsejében azonban gyorsan romlani kezdtek a körülmények.

Már az út elején 63,7 Celsius-fokos talajhőmérsékletet mértek. Ahogy egyre beljebb haladtak, a műszerek 66-69 Celsius-fok közötti értékeket mutattak, majd sorra hibajelzést adtak vagy teljesen leálltak.

A jármű ablakának leengedése sem hozott megkönnyebbülést. A szél úgy fújt be, mintha egy hajszárítót tartottak volna az arcuk elé. Árnyék alig akadt, a fekete kövek és a homok pedig folyamatosan ontották magukból a hőt.

A stáb egyik tagja rövid idő után arra lett figyelmes, hogy a cipőjének talpa meglágyult és elmozdult. Bár vastag lábbelit viselt, a talajból áradó forróságot azon keresztül is érezte.

A kamerákat és a telefonokat hűtőtáskákban kellett tartaniuk, különben rövid időn belül kikapcsoltak. Az egyik telefon kijelzőjén megjelent a figyelmeztetés, hogy a készüléknek le kell hűlnie, mielőtt ismét használni lehetne. A fémből készült eszközökhöz kesztyű nélkül már néhány másodperc után fájdalmas volt hozzáérni.

A sivatagban járva folyamatosan vizet ittak, a szomjúság azonban nem múlt el. A száraz levegő, az erős szél és a napsugárzás miatt szervezetük gyorsan veszített a folyadéktartalmából.

A felszíni és a levegő-hőmérséklet közötti különbség miatt a stáb többféle mérést is végzett. A talaj fölött, árnyékolva nagyjából 48,5 Celsius-fokot mértek, közvetlenül a napsütésben pedig 54,1 Celsius-fokot mutatott a hőmérő.

Ezek nem hivatalos meteorológiai adatok, a körülményeket azonban jól érzékeltetik. A stáb tagjainál egy idő után fejfájás, remegés és kimerültség jelentkezett, miközben már a beszéd és a járás is nehezükre esett.

A legforróbb órákban egyetlen ember sem maradhatott volna ott hosszabb ideig segítség nélkül. A csapatot terepjárók, helyi vezetők, rádiók és GPS-es nyomkövetés védték, mégis folyamatosan fennállt a veszélye annak, hogy eltévednek, kiszáradnak vagy egy homokvihar útjába kerülnek.

A területet hegyek veszik körül, ezért rendkívül kevés csapadék jut el ide. A nedvesség és a növényzet hiányában szinte semmi nem hűti a felszínt, a sötét kövek pedig elnyelik a napsugárzás jelentős részét.

Különösen forró a Gandom Beryan nevű fekete, köves fennsík. A perzsa elnevezés jelentése megközelítőleg „pirított búza”, ami egy régi történetre utal: a legenda szerint egy karaván gabonát hagyott hátra a vidéken, és mire néhány nappal később visszatért, a rakományt megpörkölte a hőség.

A sivatag felszíne első pillantásra teljesen élettelennek tűnik. Korábban gyakran állították, hogy a legforróbb részeken semmilyen élőlény nem maradhat fenn, a stáb azonban egy imádkozósáskát is talált a kövek között. A sivatag más részein rovarok, gyíkok, kígyók és sivatagi rókák is élnek, amelyek alkalmazkodtak a szélsőséges körülményekhez.