Úgy tűnik, a német sör túl erős

A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Németországban rendezik, ezért kiakadtak egy figyelmeztetést – különösen a brit szurkolóknak –, hogy a német sör sokkal erősebb, ezért érdemes odafigyelni.


Az angol és skót szurkolókat kitilthatják a pályákról, ha túlságosan részegek. A Külügyminisztérium a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt adta ki a hivatalos tanácsot.

Ez is érdekelhet: Piázó kapus és mezítlábú indiaiak – a foci vb-k legabszurdabb jelenetei

A sör erősebb lehet, mint az Egyesült Királyságban, ezért igyunk felelősségteljesen, ismerjük a határainkat és tartsuk tiszteletben a helyi törvényeket. Előfordulhat, hogy azokat nem engedik be a stadionba, akik túl sokat isznak

– áll a közleményben, ami azért is fontos, mert várhatóan több százezer brit szurkoló utazik a tornára.

A Drinkaware nevű brit jótékonysági szervezet szerint az Egyesült Királyságban a sör átlagos alkoholtartalma 4,4% körül van, míg a németországi sörök ezzel szemben gyakran 4,7% és 5,4% között vannak.

Paul Goodwin, a Skót Labdarúgó-szurkolók Szövetségének társalapítója a BBC-nek elmondta, hogy kétszer is meg kellett néznie a külügyminisztérium tanácsának dátumát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem egy áprilisi tréfáról van szó.

Természetesen sok olyan dolog van, amire figyelmeztetni kell a skót szurkolókat, de szerintünk ez nem tartozik közéjük

– mondta.

Skócia a torna nyitómérkőzésén, június 14-én Münchenben Németországgal csap össze, Magyarországgal pedig június 23-án.


A figyelmetekbe ajánljuk