a Flatiron Building épülete
Fotó: Shutterstock

​Hamarosan elárverezik New York egyik legikonikusabb épületét

New York egyik legtörténelmibb és legfelismerhetőbb felhőkarcolóját még ebben a hónapban elárverezik.


A Flatiron Building, amely a Fifth Avenue 175. szám alatt található, kalapács alá kerül, hogy véget vessen az öt tulajdonos között folyó vitának

− jelentette a PinusCo. A GFP Real Estate, a Newmark, a Sorgente Croup és az ABS Real Estate Partners jelenleg az üresen álló ingatlan 75 százalékát birtokolja, míg a másik 25 százalék Nathan Silverstein ügyvédé. 2021 júliusában a négy szervezet beperelte Silversteint, és azt kérte a bíróságtól, hogy kényszerítse ki a teljes épület eladását, miután a sorsáról szóló döntések zsákutcába jutottak.

Ez is érdekelhet: Fillérekért kivetítheted a fotódat a Times Square-en

A patthelyzet azt követően kezdődött, hogy a hosszú távú bérlő Macmillan Publishers bejelentette, hogy 2019-ben a belvárosba költözteti irodáit, miután korábban a Flatiron Building mind a 21 emeletét elfoglalta.

Jeffrey Gural, a GFP Real Estate munkatársa szerint a Silverstein előbb akart új bérlőt bevonni, mielőtt a 120 éves toronyban elvégzi a − nagyrészt biztonsági okokból − szükséges fejlesztéseket. Az ügyvéd azt is javasolta, hogy az épületet öt különálló ingatlanra osszák fel, bár ezt a tervet a műemléki státusz miatt lehetetlen megvalósítani.

Ha tovább olvasnál: Magas költségek? Meddig lehet húzni 100 dollárból New Yorkban?

a Flatiron \u00e9p\u00fclete New Yorkban

Fotó: Shutterstock

Silverstein később jogi lépéseket tett a többi tulajdonos ellen, amiért azok soha nem marketingelték megfelelően a felhőkarcolót, annak ellenére, hogy a Macmillan két évvel korábban értesítette őket, illetve mert tárgyalásokat indítottak arról, hogy a Newmark tulajdonában lévő Knotelnek adják bérbe az épületet.

A felek végül megegyeztek abban, hogy a 80 millió dolláros (28 milliárd forint) felújítást folytatják, amely magában foglalta a külső és a lobby felújítását, valamint új liftek beszerelését. Silverstein azonban azt állította, hogy Gural felfújta az építési költségeket.

A Flatiron Building március 22-én kerül árverésre a New York-i Mannion Auctions aukciósháznál. A nyereséget felosztják, és a tulajdonosoknak joguk lesz arra, hogy tulajdonrészükkel hitelajánlatot tegyenek.

Forrás: Robb Report

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk