svédország, stockholm

Ebben az országban a legkönnyebb megszerezni az állampolgárságot

A CanadaCIS nevű ügynökség az Eurostat 2009 és 2021 közötti bevándorlási adatait felhasználva publikált egy kutatást, hogy az öreg kontinens mely országaiban a legkönnyebb és legnehezebb állampolgárságot szerezni.


Az eredmények szerint a legkönnyebben Svédországban kaphatunk állampolgárságot – a svédek a kérelmek 9,3 százalékát fogadják el, ami több mint kétszerese az uniós átlagnak – írja a Drive Magazine.

Ez is érdekelhet: Külföldre költöznél? Ebben a 10 városban a legjobb dolgozni

Itt öt év után igényelhetünk állampolgárságot, de ez az időtartam egyénenként változó lehet. Svédország után Norvégia, Hollandia, Portugália és Izland következik a rangsorban – közös bennük, hogy az elfogadott kérelmek aránya meghaladja a 4 százalékot, vagyis minimum minden huszonötödik jelentkező megkapja az állampolgárságot.

stock

Unsplash

Ez azonban néhány országban sokkal nehezebb – különösen Észtországban. Az északkeleti államban a legalacsonyabb az állampolgársági kérelmek elfogadási aránya, mindössze 0,6 százalék.

Ez azt jelenti, hogy az országban csak kevesebb mint minden kétszázadik kérelmező kap állampolgári státuszt. Észtországot szorosan követi a többi balti állam – Lettország a második helyen áll 0,7 százalékkal, Litvánia pedig a negyedik, 0,8 százalékkal.

Az adatokból egy különös tendencia is kiderült: szinte minden európai ország több nőnek (3,85%) adott állampolgárságot, mint férfinak (3,56%), harminckettőből mindössze négy ország fogadott be több férfit. A nők javára leginkább Szlovénia döntött, itt minden odaítélt férfi állampolgárságra körülbelül három hölgy jutott. A legnagyobb, férfiaknak kedvező különbség pedig Bulgáriában és Romániában volt: mindkét országban mintegy 45 százalékkal több férfi kapott állampolgárságot, mint nő.

Olvasd el ezt is! Idén is megnyitott a svéd jéghotel, amit már telefonról is körbejárhatunk

Top 10 ország, ahol a legkönnyebb:

  1. Svédország
  2. Norvégia
  3. Hollandia
  4. Portugália
  5. Izland
  6. Írország
  7. Románia
  8. Egyesült Királyság
  9. Belgium
  10. Finnország

Top 10 ország, ahol a legnehezebb:

  1. Észtország
  2. Lettország
  3. Csehország
  4. Litvánia
  5. Ausztria
  6. Liechtenstein
  7. Szlovákia
  8. Szlovénia
  9. Németország
  10. Dánia

A figyelmetekbe ajánljuk