Ki volt az a Clark Olofsson, aki a  Stockholm-szindróma nevét is ihlette?

Pár napja jelent meg a Netflixen a Clark című sorozat, ami Svédország – és talán a világ – leghíresebb bankrablójának, Clark Oloffsonnak közel sem hétköznapi életét mutatja be. A sorozatot befejezve meglepő volt, hogy kifejezetten kevés forrás volt fellelhető az interneten, magyar pedig semmi. A Stockholm-szindrómát valóban neki „köszönhetjük", de közel sem ennyit tett a kétes hírnévért. Igyekeztem kibogarászni Oloffson valós történetét, egy következő cikkben pedig részletesebben megnézem, mi a valóság, és mi az, amit a Netflix eltúlzott.

Jöjjenek a száraz tények.

Olofsson 1947 februárjában, a svédországi Trollhättanben született. Gyermekkora nem volt éppen tökéletes: alkoholista szülők és állandó bántalmazások kísérték végig az első évtizedében. Apja végül elhagyta a családot, amikor Olofsson 11 éves volt, nem sokkal később pedig az anyja is pszichiátriára került. Két húgával nevelőszülőkhöz adták őket, akiket nem bírt sokáig elviselni:

14 évesen meghamisította édesanyja aláírását, és beiratkozott egy tengerésziskolába. A Ballade nevű hajón körbehajózta a világot, beleértve Japánt és Dél-Amerikát is.

Egy évvel később visszatért a már újra egészséges anyjához, aki másik két lánygyermekét is visszakapta.

A 60-as években kezdődtek Oloffson pitiáner bűncselekményei. 1963-ban került először a fiatalkorúak börtönébe, ahonnan két év után két másik társával megszökött. Velük jutott be Tage Erlander svéd miniszterelnök Harpsundban lévő vidéki birtokára, ahol szőlőt, uborkát és paradicsomot loptak. A kertész (és nem Erlander) majdnem elcsípte őket, de Olofssonék végül elmenekültek.

Később megtámadott két rendőrtisztet, amiért 1966-ban három év börtönre ítélték – ez volt az első igazi börtönbüntetése. Innen is sikerült megszöknie.

A „hírnév" 

Olofsson 1966-ban vált országosan ismert bűnözővé. Gunnar Norgrennel egy kerékpárboltot raboltak ki, amikor két rendőr rajtakapta őket. Ahogy a sorozat is bemutatta, Norgren agyonlőtte az egyik rendőrt, és végül mindketten megszöktek. Norgrent két hétig keresték, végül elkapták, és beismerte a gyilkosságot. Olofsson is ott volt a rajtaütésen, de még a rendőrség megérkezése előtt megszökött a lakásból, és további két hétig sikerült elbújnia.

Akkor kapták el, amikor 20 éves barátnőjével akart találkozni egy túraútvonalon. Két tájfutónak álcázott rendőr megpróbálta letartóztatni, de Olofsson egy pisztolyt húzott ki az övéből, majd két lövést adott le – az egyik rendőrt vállon is találta.

Olofssont először tíz év börtönre ítélték, de a bíróság ezt végül nyolc évre csökkentette. A rendőrgyilkos Norgren 12 évet kapott, ami a legsúlyosabb büntetés volt, amit akkoriban a svéd bíróság kiszabhatott.

1967-ben a börtönben Olofsson eljegyzi a sorozatban is látható Madiorie Britmert, de a börtönélet nem tartott sokáig:

1969-ben ismét megszökött a kumlai börtönből, és a Kanári-szigetekre menekült. Pár hónappal később hamis útlevéllel belépett Nyugat-Németországba, ahol egy német lány társaságában találta két tiszt, akik letartóztatták. Vissza a kumlai börtönbe.

Itt sem történt nagy meglepetés: két hónappal a szabadulása előtt úgy döntött, hogy nem várja meg azt a pár hetet, így Olofsson újra megszökött. Lényegében élvezte az egészen abszurd szökési játszmázást a rendőrséggel. Mi másért szökött volna meg ilyen kevéssel a börtönbüntetésének lejárta előtt?

Hét hónapig nem is kapták el, végül 1973-ban ismét letartóztatták egy takarítónőt tippjének köszönhetően, aki fegyvert látott a szállodai szobájában – a letartoztatása előtt azért még kirabolt egy bankot Gottenburgban, emiatt volt nála a fegyver is.

Ez egyébként Olofsson egyik fő hobbija volt:

megszökött szinte mindenhonnan, hogy aztán egy újabb bűncselekmény következtében ismét elkapják. Józan ésszel felfoghatatlanul felelőtlenül járt-kelt a világban, miközben szökésben volt. Ahelyett, hogy meghúzta volna magát, inkább látványosan kiélvezte a szabad pillanatait, mint aki tisztában van vele, hogy úgy is visszakerül a börtönbe – kívülről úgy is tűnhet, hogy mindezt akarta is.

Mindenki rajongott érte 

A 70-es évek elejére már a svéd sajtó sem tudta hova tenni. Olyan újságírói hangulat alakult ki, amely ma már inkább egy rossz paródiának tűnik a szakmában.Állandó szökéseivel, megnyerő stílusával és nőügyeivel klasszikus rocksztárrá vált nemcsak a társadalom, de az újságírók szemében is. Nem utolsó sorban: okosan és manipulatívan kommunikált a külvilággal a börtönévei alatt – ezt a sorozat is jól bemutatja.

Az Olofsson szóló tudósításokban az újságírók egy része mindent hibáztattak a társadalomtól kezdve a börtönrendszerig, csak Olofssont nem. Rá egy tehetséges bankrablóként hivatkoztak, aki soha nem ölt meg senkit, viszont kegyetlenül leszámol a kapitalista rendszerrel – hasonlóra volt példa Magyarországon is Ambrus Attila idejében.

Hogy miért szimpatizálunk a hasonló bűnözőkkel, arról mi is megkérdeztünk egy szakértőt; erről itt lehet olvasni.

Jól példázza az újságírói rajongást Anna-Maria Lantz újságírónak a svéd Expressen 1971. február 14-i számában megjelent, „Clarkról" szóló portréjának hangvétele:

Amikor Clark nem a diplomájára készül a Kumla börtön két tanulmányi osztályának egyikén, akkor a rabtársai jogaiért és jövőjéért küzd. Ő nem az, akit »jól beilleszkedett« rabnak neveznénk. Nincs benne bűnbánat, éleslátó és előremutató. Ő és társai – mint minden ember, aki a fennálló rendszer ellen lázad – nap mint nap szembesülnek a börtönhierarchia masszív ellenállásával.

Pedig Olofsson nem volt egy rendszer- vagy társadalomkritikus figura, csupán szerette a káoszt, a sok pénzt, meg persze a nőket. Mégis akkora hatása volt, hogy valóban megreformálták a börtönrendszert Svédországban, nagyrészt Olofsson nyomásának köszönhetően.

Norrmalmstorg és a Stockholm-szindróma

Olofsson nevét a legtöbben a Norrmalmstorg-rablás után ismerték meg. Ez volt azon kevés esetek egyike, amikor Olofsson ténylegesen azzal érvelhetett , hogy nem tudta, mibe keveredik bele.

1973-ban ismét hat év börtönre ítélték, de itt sem sokáig maradt. Ezúttal nem megszökött, hanem maga a rendőrség engedte ki, miután Jan-Erik Olsson túszokat ejtett a stockholmi Norrmalmstorgban található Kreditbankenben. Olsson azt követelte a rendőrségtől a bankrablása közepén, hogy hozzák be az épületbe egykori cellatársát, Clark Olofssont. A rendőrség nem örült a helyzetnek, de engedtek a követelésnek.

Amúgy is nagy nyomás volt rajtuk, hiszen ez volt az első olyan rablás Svédország történetében, amelyet élőben közvetítettek. Ráadásul a fogvatartottak jobban féltek attól, hogy a rendőri akció tragédiába torkollik, mint maguktól a fogvatartóktól.

A túszok megpróbáltatásaiból született a Stockholm-szindróma kifejezés is. A sorozatban ráadásul meglehetősen hűen mesélik el a rablással kapcsolatos eseményeket.

A négy túsz elmondása szerint Olofsson jó hangulatot csinált: legtöbbször Roberta Flack „Killing Me Softly” című számát énekelte, miközben őrködött felettük. A túszokkal végig kedves volt, kabátot adott nekik, felhívhatták a családtagjaikat, és ha rájuk jött a klausztrofóbia, elhagyhatták a páncéltermet, ahol voltak.

Teljesen megbízom Clarkban. Nem vagyok kétségbeesett. Semmi rosszat nem tettek velünk. Ellenkezőleg, nagyon kedvesek voltak. De attól félek, hogy a rendőrség megtámad minket, ami a halálunkat okozza

– mondta Kristin Enmark a túszdráma közben Olof Palme akkori svéd miniszterelnöknek telefonon.

A rablás ötödik napján a rendőrök könnygázt engedtek a páncélszekrénybe, és végül mindkét férfi elengedte a foglyokat, majd feladták magukat.

Ekkorra azonban a túszok már annyira szimpatizáltak a rablókkal, hogy ragaszkodtak ahhoz, hogy előbb ők távozzanak, mert attól féltek, hogy lelövik őket, ha ők mennek ki először

Olsson börtönt kapott a rablásért, de Olofssont felmentették, mivel azzal érvelt, hogy a rendőrséggel együtt dolgozott a foglyok védelmében. Ha fogadni kellene rá, valószínűleg a rendőrséggel való együttműködésen járt legkevésbé az esze.

Végül visszavitték a börtönbe, hogy letöltse korábbi büntetéséből hátralévő hat évét. Kegyelemmel is bepróbálkozott a kormánynál, de a kérelmet elutasították.

Egy kis hajókázás 

Olofsson kegyelem nélkül is megoldotta, hogy újra szabadlábon legyen: 1975 elején ismét megszökött, ezúttal a norrköpingi börtönből. Kezdésnek rögtön ki is rabolt egy koppenhágai bankot, ahonnan 194 ezer svéd koronát hozott el.

Egy hónappal a szökés után a francia Riviéra felé vette az irányt, ahol társával vett egy vitorlást és három hónapig hajóztak a Földközi-tengeren . Augusztusban áthaladtak a Gibraltári-szoroson, kihajóztak az Atlanti-óceánra, majd végül Dániába mentek,. Ahogy a sorozatban is látható volt, a dán rendőrök rajtuk ütöttek, de Olofsson idejében elszökött.

A rendőrség csak 1976 januárjában érte újra utol, de ismét sikerült elfutnia, hogy aztán egy németországi vonatra szálljon, ahol megismerkedett a 19 éves Marijke Demuynckkel. Még ebben az évben kirabolt egy svéd bankot, ahol összehozta a svéd bűnügyi történelem legnagyobb rablását: 930 ezer svéd koronát hozott el.

9 óra múlva letartóztatták, de rendőrség csak 230 ezret talált nála – a maradék pénz soha nem került elő.

Börtön, szökés, börtön

Már lehet kezd unalmas lenni, de tényleg így történt:

a rekordrablásért nyolc év börtönbüntetésre ítélték, de már három héttel az ítélet után, 1976 júliusában ismét megszökött a börtönből.

Ekkor sem bújtatta túl sokáig magát, pár héttel később újra elkapták.

Ekkor házasodott össze a börtönben Marijke Demuynckkal, akivel 1999-ig voltak együtt.

Olofsson ebben az időszakban – a börtönből – elvégzett egy újságírói képzést a Stockholmi Egyetemen. 1980-ban ugyan meg kellett szakítani a tanulmányait, mert az egyik rabbal összeveszett és bántalmazta, ami miatt újabb két és fél évet kapott – végül 1983-ban újságírásból diplomázott. Ebben az évben szabadul a börtönből is, belga feleségével elhagyta Svédországot, és Belgiumban telepedett le.

Ennyi börtön után az ember azt gondolná, hogy 36 évesen Olofsson már nem csinál több hülyeséget, és élvezi a szabad házas életet gyerekeivel. De Olofsson nem így gondolta, és átnyargalt a drogcsempészetbe, hogy aztán 1984- novemberében letartóztassák, mert megpróbált 25 kilogramm amfetamint becsempészni Svédországba.

A kábítószerrel való visszaélés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélték, így a húszas évei után a harmincas és a negyvenes évei nagy részét is a börtönben tölthette.

Na jó, de ezután már tényleg felhagyott a bűnözéssel

Nem.

1991-ben Olofssont szabadon engedték, és a nevét Daniel Demuynckre változtatta. 7 szabad éve volt, hogy aztán 1998 Tenerifén újra letartóztassák. A drogbizniszt már magasabb szinten űzte: egy kábítószerhálózat vezetője volt, ami már az Interpolnak is szemet szúrt. Az elfogása előtt több hónapig nemzetközi körözést adtak ki rá.

A következő évben Olofssont 14 év börtönbüntetésre ítélték, mert 49 kiló amfetamint csempészett Dániába. A büntetés akkoriban a legsúlyosabb volt a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért a dán jogtörténetben.

Innen sem tudott megszöökni, 2005-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Ekkor már 58 éves volt, de még mindig tudta fokozni:

nem engedte el a kábítószer-csempészetet, 2009-ben ismét letartóztatták, mert már 100 kiló amfetaminnal és 76 kiló marihuánával próbálkozott. 14 év börtönbüntetésre ítélték, és egy életre kitoloncolták az országból.

Sokáig ment Belgium és Svédország között a huzavona, hogy hol is rabosítsák, de csak 2016 végén került át Belgiumba. Olofsson az utolsó börtönéveit már Belgiumban töltötte belga állampolgárként, végül 2018-ban szabadult, és még Svédország is visszafogadta .

Mi van vele most?  

Olofsson az utóbbi időben teljesen eltűnt. Nem lehet pontosan tudni, hogy hol él, és mit csinál, tekintve, hogy ismét megváltoztatta a személyazonosságát. Minden bizonnyal Belgiumban van új élettársával , akitől született egy fia is.

Apropó család: azt sem lehet tudni, hogy pontosan hány gyermeke is született, de elvileg hat. Három idősebb fia volt feleségével, Marijkével él, emellett még két lánya van, akikkel nem tartotta a kapcsolatot.

Jelenleg 76 éves, de nem lennénk meglepve, ha újra hallanánk felőle. Olofsson elmondása szerint semmit sem bánt meg, hiszen „minden pillanatát királyként élte meg".

Hogy mennyi igaz a sorozatból látottakból, azt már egy következő cikkben tárgyaljuk ki.

Elöljáróban: sok.

(Források: itt, itt, itt, itt és itt)