Weiss Eubanks/NBCUniversal via Getty Images
november 02., 2025  ●  Kultúra
Hamu és Gyémánt

Sylvester Stallone elárulta, szerinte melyik filmje állja meg még ma is tökéletesen a helyét

Sylvester Stallone meglepő választ adott arra a kérdésre, melyik filmje állta ki legjobban az idő próbáját. A színész egy friss interjúban végigvette ikonikus szerepeit, és amikor az 1993-as A pusztító került szóba, egyértelműen kijelentette: ez az a filmje, ami szerinte a mai napig tökéletesen megállja a helyét.

Sylvester Stallone – akinek egyebek között olyan legendás silmeket köszönhetünk, mint a Rambo vagy a Rocky – a GQ-nak adott interjújában elárulta, szerinte melyik filmje lenne még ma is sikeres: a színész szerint az 1993-as A pusztító egyértelműen kiemelkedik a többi közül.

Szerintem A pusztító egy nagyszerű film. Az egyike azoknak, amelyek még ma is működnének – sőt, szinte valósággá is vált

A filmben Stallone John Spartan nyomozót alakítja, akit egy kriogén (vagyis mélyhűtést alkalmazó) börtönből engednek ki, hogy elfogja egykori, rendkívül erőszakos ellenségét, Simon Phoenixet (Wesley Snipes).

Stallone külön dicsérte Snipes alakítását is, aki szerinte egy emlékezetes gonoszt teremtett meg. Úgy emlékszik, Snipes a legapróbb részletekig kidolgozta karakterét, így még a frizurájából és a hangjából is gonoszság áradt.

Az idén 79 éves színész a film látványvilágát is kiemelte, megemlítve, hogy a díszletépítő csapat valódi, kézzel megépített tereket alkotott a fontosabb jelenetekhez. Stallone, aki pályája során megszámlálhatatlan kaszkadőrmutatványt hajtott végre, azt is elárulta, hogy A pusztítóban látható a két legveszélyesebb jelenet is, amelyet valaha elvállalt. Az egyik ilyen egy hatalmas fémkarhoz kapcsolódik, amely karakterét megragadta és dobálta.

Az a hatalmas fémkar néha félrement a hidraulika miatt, és olyan erősen mozdult meg, hogy a fémből készült karmok szó szerint szét tudták volna szaggatni az embert 

– emlékezett vissza. A másik egy fagyasztási jelenet volt: Stallone elmondta, hogy amikor először lefagyasztották", egy vastag plexivel borított tartályba zárták, amibe meleg olajat kezdtek el beönteni, ám ha ez egy kicsivel tovább tartott volna, akár meg is fulladhatott volna.

Bár erre a filmjére szívesen tekint vissza, a színész szerint volt egy olyan szerepe is, amit megbánt: mint mondta, az Állj, vagy lő a mamám! című film olyan szörnyű lett, hogy akár embereket is lehetne vallatni vele.

(Forrás: Enetrtainment Weekly)

Nyitókép: Sylvester Stallone a Kelly Clarkson Showban / Weiss Eubanks/NBCUniversal via Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök