easyJet repülőgép
Fotó: Shutterstock

Az egyik legnépszerűbb európai diszkont légitársaság folyamatosan törli a járatait

A londoni Gatwick és az amszterdami Schiphol repülőtér csökkentette kapacitását, ennek következtében az easyJet számos járatát törölte.


A légitársaság reméli, hogy a koronavírus előtti forgalom 90 százalékát vissza tudják hozni a nyári főszezonban, bár még mindig munkaerőhiánnyal küzdenek.

Az easyJet közleményben tudatta, hogy a járatcsökkentésnek több oka is van. Egyrészt a Brexit miatt jelentős európai munkaerőtől esnek el, másrészt az új munkaerő biztonsági ellenőrzéséhez szükséges várakozási idő 10 hétről 14 hétre nőtt, írja a Haszon.

Gatwick rept\u00e9r easyJet g\u00e9ppel

Fotó: Shutterstock

A londoni Gatwick repülőtér – ahol a legtöbb easyJet gép landol − a múlt héten jelentette be, hogy kevesebb járatot tud fogadni és indítani. A légitársaság másik fő bázisa, az amszterdami Schiphol 16 százalékkal vágja vissza nyári kapacitását.

A járatszámok csökkentésével az utolsó pillanatban történő járattörléseket kívánják elkerülni, és egyúttal megelőzni az ebből származó kellemetlenségeket. Az előre figyelmeztetés mellett alternatív átfoglalási lehetőségeket is kínálnak az utasok számára,

nyilatkozta Johan Lundgren, az easyJet vezetője.

A pandémia idején több ezer munkavállalótól kellett megválnia az európai légitársaságoknak. Bár az idei szezon előtt rengeteg új embert vettek fel, a biztonsági ellenőrzés elhúzódó folyamata továbbra is lassítja a munkájukat, ezért nem tudják megfelelően kiszolgálni a nyári utazási áradatot. Az uniós munkavállalók alkalmazását a Brexit utáni helyzet tovább nehezíti. A probléma a földi kiszolgálószemélyzet alacsony számában tetőzik.

Az easyJet hamarosan bejelenti a nyári járattörléseket, amik főként a Gatwickot és a Schipolt érintik, de például a genfi és a párizsi reptereken is érdemes lesz előre tájékozódni, ha légi utazást tervezünk.

A figyelmetekbe ajánljuk