rudnitskaya_anna/Shutterstock
július 21., 2026  ●  Utazás

A tető beomlása után elhagyták, ma szellemek ülnek a cseh templomban

Egy elhagyott templomban eleve nehéz teljes nyugalommal körülnézni. A csehországi Lukovában található Szent György-templomba belépve viszont még a bátrabb látogató is megtorpan: a félhomályos padsorokban több tucat fehér, arctalan alak ül, mintha egy rég véget ért istentisztelet hívei maradtak volna hátra. Szerencsére nem valódi kísértetekről van szó, hanem egy különleges művészeti installációról, amely végül a pusztulástól is megmentette az évszázados épületet.

A nyugat-csehországi Luková dombján álló Szent György-templom története a középkorig nyúlik vissza: a település egyházközségéről már 1352-ből fennmaradt írásos emlék. Az épületet az évszázadok során háborúk és tűzvészek is pusztították, jelenlegi formáját pedig nagyrészt az 1797-es tűzvész után, a 19. század elején nyerte el.

A templom sorsát végül egy 1968-ban történt baleset pecsételte meg. Egy temetési szertartás közben leszakadt a mennyezet egy része, amit a helyiek baljós jelnek tekintettek. Többé nem tartottak istentiszteletet az épületben, a hívek inkább a falakon kívül gyűltek össze, miközben az egykor fontos közösségi helyszín évtizedeken át lassan pusztult.

Szent György-templom
Fotó: rudnitskaya_anna/Shutterstock

A fordulat 2012-ben érkezett el, amikor Jakub Hadrava, a Nyugat-csehországi Egyetem művészeti hallgatója diplomamunkájához különleges installációt készített a templom falain belül. Fehér lepellel borított, életnagyságú alakokat helyezett el a padsorokban és a folyosókon, mintha egy néma gyülekezet várná a következő istentisztelet kezdetét.

A szobrok elkészítése

A szobrok elkészítéséhez Hadrava hallgatótársai is modellt álltak. Testüket textillel borította be, majd gipsszel merevítette meg az anyagot, így születtek meg az üreges, arc nélküli figurák. Az alkotó szerint az installáció azoknak a szudétanémet embereknek állít emléket, akik a második világháború előtt rendszeresen megtöltötték a templomot, mielőtt az elnéptelenedett volna.

Hírnév

A különös alakok híre hamar bejárta a világot: az addig alig ismert templom nemzetközi látványossággá vált, a látogatók adományaiból pedig megkezdhették a legsürgetőbb helyreállítási munkákat. Az évek során több mint 600 ezer cseh korona – mai árfolyamon mintegy 9 millió forint – gyűlt össze, amelyből többek között kijavították a tetőt és a torony óraszámlapjait is.

A felújítás azóta is folytatódik, így az épület már nincs közvetlenül az összeomlás szélén. A fehér alakok azonban továbbra is némán foglalnak helyet a padsorokban, és ma is ugyanazt a különös érzést keltik a látogatókban, mint amikor először jelentek meg a templomban.

Nyitókép: Szent György-templom / rudnitskaya_anna/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!