Nem mesebeli történet: családi tragédia áll a Tádzs Mahal mögött
A Tádzs Mahalt sokan a világ legnagyobb szerelmi vallomásának tartják. A fehér márványból emelt mauzóleum azonban nem csupán egy gyászoló császár fájdalmának eredménye: mai napig őrzi egy rendkívüli nő emlékét is, aki szépségével, intelligenciájával és befolyásával a Mogul Birodalom egyik legfontosabb alakjává vált a 17. századi Indiában.
Mumtáz Mahal 1593-ban Ardzsumand Bánu Begum néven látta meg a napvilágot a mai India északi részén fekvő Agrában. Előkelő perzsa származású családban nevelkedett, így már gyerekkorától az uralkodó mogul udvar világában mozgott, ahol hamar felfigyeltek szépségére, műveltségére és különleges kisugárzására.
A későbbi Sáh Dzsahán még Hurram hercegként jegyezte el 1607-ben. Házasságukra 1612-ben került sor, kapcsolatuk pedig hamar legendássá vált. A herceg olyannyira rajongott érte, hogy a Mumtáz Mahal, vagyis „a palota ékköve” nevet ruházta rá.
Élete azonban korántsem csak fényűzésből és szerelemből állt. Tizenkilenc évnyi házasságuk alatt tizennégy gyermeket szült, közülük mindössze hét érte meg a felnőttkort. A gyakori várandósságok, a gyász és az állandó utazások megviselték a testét, ő mégis újra és újra férje mellett maradt.
1631 nyarán Sáh Dzsahán a Dekkán-fennsíkon vezetett hadjáratot, Mumtáz pedig ezúttal is elkísérte. Burhánpurban hozta világra tizennegyedik gyermekét, Gauhar Ára Begumot. A szülés rendkívül nehezen ment, a súlyos vérveszteség után a császárné életét pedig már nem lehetett megmenteni. Mindössze 38 éves volt.
A beszámolók szerint hosszú időre visszavonult, és amikor újra megjelent az udvar előtt, a gyász láthatóan nyomot hagyott rajta. Mumtáz testét először Burhánpurban temették el, majd hónapokkal később Agrába vitték. Itt álmodta meg számára a császár azt a síremléket, amelyhez foghatót addig aligha látott a világ.
A Tádzs Mahal építése 1632 körül kezdődött. A mauzóleum fő része 1648-ra készült el, a teljes komplexum munkálatai pedig még évekig folytatódtak. Mumtáz Mahal sírja ma a Tádzs Mahal mélyén, az 1666-ban elhunyt Sáh Dzsahán nyughelye mellett található. A látogatók fent díszes szarkofágokat látnak, ám ezek csak jelképes síremlékek. A valódi nyughely sokkal csendesebb és visszafogottabb.
Olvasd el ezt is!