Peking

Elkezdődött az Aranyhét Kínában, százmilliók kelnek útra

Szinte mindenki szabadságon van Kínában a következő egy hétben, melynek az az ünnepsorozat az oka, amit az állam a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának alkalmából rendez. Október 1. és 7. között a legtöbb ember utazni fog: van, aki családtagjait látogatja meg, de olyanok is akadnak, akik ebben az időszakban tudják le éves külföldi nyaralásukat. A becslések szerint az idei Aranyhéten százmilliók kelhetnek útra.


A Drive beszámolója szerint a koronavírus-járvány kitörése óta ez az első év, amikor az emberek korlátozások nélkül mozoghatnak – ennek okán a belföldi turizmus visszatérhet a járvány előtti szintre. 2023-ban ráadásul az Aranyhét egybeesik egy másik fontos kínai eseménnyel, az őszközépünneppel.

Édesanya és kislánya ünneplik az Aranyhetet Pekingben (2019)

Shutterstock

A világjárvány jelentős hatással bírt a kínai gazdaságra is. A bérek reálértéke csökkent, a munkaerőpiac pedig legyengült, emiatt egyelőre kérdéses, hogy mennyit fognak költeni belföldön a turisták.

A külföldre utazók között a legnépszerűbb úti célok az olcsóbb ázsiai desztinációk lesznek, de többen veszik az irányt Japán és az Egyesült Államok felé. Az abszolút kedvenc Thaiföld lesz, ahova már 2019-ben is 11 millió kínai turista érkezett – ez egyébként a nemzetközi beérkező utazásoknak csaknem negyedét tette ki a délkelet-ázsiai országban.

Várhatóan 20 milliónál is több utas lepi majd el a reptereket. A magas számok ellenére Kína nemzetközi légi állománya még mindig nagyjából 50 százalékon van, a jegyárak a korlátolt elérhetőség miatt pedig sokkal magasabbak, mint 2019-ben voltak.

A figyelmetekbe ajánljuk