Guitar photographer/Shutterstock.com
október 28., 2025  ●  Utazás
Hamu és Gyémánt

Japánba utaznál? Jövőre már sokkal drágább lesz

Japán továbbra is az egyik legnépszerűbb úti cél a világon, de a külföldi turisták számára jövő évtől kezdve érezhetően drágább lesz az utazás. A kormány bejelentette, hogy 2026-tól emelkednek az országba való belépéshez és az onnan való kiutazáshoz kapcsolódó díjak, köztük a vízumok és az úgynevezett „kilépési adó” összege is.

A döntés értelmében nőni fog az a pluszköltség, amit minden utas fizet, amikor elhagyja Japánt. A jelenlegi 1000 jenes díjat – ami körülbelül 5,6 eurónak felel meg – az ország a „nemzetközi sztenderdhez” kívánja igazítani, ami akár tízszeres emelkedést is jelenthet. Összehasonlításképp: Németországban 15 és 70 euró között mozog a távozási illeték, míg Mexikóban mintegy 58 euró.

A japán kormány közlése szerint a megemelt bevételeket infrastrukturális fejlesztésekre, repülőtéri biztonsági beruházásokra és országos oktatási programokra fordítanák, például a középiskolai oktatás ingyenessé tételére. A portál idézi a Nikkei japán pénzügyi lapot, amely szerint ez lesz az első alkalom, hogy a 2019-ben bevezetett kilépési adó mértéke megváltozik, a vízumdíjak pedig 1978 óta most emelkednek először – írja a Time Out.

Kiotó (illusztráció)
Fotó: Mirko Kuzmanovic / Shutterstock.com

A turistákat érintő másik változás, hogy a vízumok díjai is nőnek. Jelenleg az egyszeri belépés 3000 jenbe (kb. 17 euró), a többszöri beutazás pedig 6000 jenbe (kb. 34 euró) kerül. Bár a pontos új összegeket még nem közölték, szakértők szerint a japán árak a brit (127 font) és schengeni (90 euró) rövid távú vízumok tarifájához igazodhatnak.

Japán is szenved a túlturizmustól

A drágulás hátterében részben az áll, hogy évtizedek óta nem történt emelés, részben pedig az, hogy az ország az utóbbi években komoly túlturizmustól szenved. A hatóságok abban bíznak, hogy a magasabb díjak visszafogják a látogatók számát, miközben többletforrást biztosítanak az infrastruktúra fejlesztésére.

Nyitókép: Tokió (illusztráció) / Guitar photographer/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök