reptér poggyász
Shutterstock

A kézipoggyászok mellett az utasokat is elkezdi mérlegelni egy légitársaság

A légitársaság elismeri, hogy a mérlegre lépés „ijesztő" lehet, de szerintünk ennek fontos biztonsági és környezetvédelmi okai vannak.

Azok az utasok, akik a Air New Zealand járatain utaznak az aucklandi nemzetközi repülőtérről június elejétől július 2-ig mérlegelésen vehetnek részt a kézipoggyászukkal együtt – számol be az elsőre meglepő intézkedésről az Euronews. A súlymérés nem kötelező, mivel érzékeny témáról van szó, de a légitársaság szerint ezzel a biztonságos és hatékony repülést segíthetik elő az utasok.

Tudjuk, hogy a mérlegre lépni ijesztő lehet. Szeretnénk megnyugtatni az ügyfeleinket, hogy sehol nincs látható kijelző. Senki sem láthatja az utasok súlyát, még mi sem.

– mondta Alastair James, az Air New Zealand rakományellenőrzés-fejlesztési szakértője.

Az Air New Zealand indoklása szerint ahhoz, hogy a repülőgépek zökkenőmentesen repülhessenek fontos, hogy a pilóták ismerjék a megrakott repülőgép súlyát és egyensúlyát.

Mindent lemérünk, ami a repülőgépre kerül, a rakománytól kezdve a fedélzeti ételeken át a csomagtérben lévő poggyászokig. Az ügyfelek, a személyzet és a kézipoggyászok esetében átlagos súlyokat használunk, amelyeket a felmérés során kapunk

– magyarázza James.

Jelenleg a légitársaságok „feltételezett tömeget" használnak, azaz az utasok össztömegét meghatározott számok alapján becsülik meg.

Az Air New Zealand szerint emiatt időről időre „ellenőrizni kell az utasok testalkatát", hogy megnézzék, változott-e az átlagos súlyuk. Az új-zélandi belföldi járatokon utazók már 2021-ben mérlegre kerültek, de a nemzetközi utasokkal a légitársaság ezt még nem tette meg.

A légitársaságok óvatosságból inkább túlbecsülik a várható súlyt, ez utasonként 88 kilót jelent: férfiaknál 93, nőknél 75 kiló az átlagos súly – ez azonban környezetvédelmi szempontból nem feltétlen előnyös.

Ha a mostani mérlegelésnél kiderül, hogy átlagosan kisebb az utasok súlya a becsült értéknél, akkor lehet, hogy kevesebb üzemanyag kerül majd a gépekbe. Szakértők szerint a légitársaságok nagyjából egy százalékkal több üzemanyagot tankolnak, mint amennyire valóban szükség van, a plusz súly miatt pedig akár fél százalékkal több üzemanyagot égetnek el a repülők egy út során.


A figyelmetekbe ajánljuk