Ülések egy repülőn.

Ezek a legbiztonságosabb ülések a repülőkön, mégsem foglaljuk őket

A legtöbb ember a kényelem, például a lábtér, és a mosdókhoz való könnyű hozzáférés szempontjából foglal helyet. Azonban közel sem az előbbi kategóriába tartozó ülések a legbiztonságosabbak.


Minden bizonnyal kevesen foglalnak repülőjegyet abban a reményben, hogy az utolsó sorban a középső ülések egyikét kapják, azonban statisztikailag ezek a helyek a legbiztonságosabbak a repülőgépen.

Fontos kiemelni, hogy a légi utazás egyértelműen a legbiztonságosabb közlekedési mód, mivel 2019-ben világszerte 70 millió repülés történt, amely összesen 287 halálos áldozatot követelt, míg mondjuk az autós balesetek esetében az arány drasztikusan rosszabb.

Ez is érdekelhet: A 7 legidegesítőbb szokás repülés közben a légiutas-kísérők szerint

A TIME egyik kutatása, amely 35 év repülőgép-balesetek adatait vizsgálta, megállapította, hogy a repülő hátsó részének középső ülései esetében a legalacsonyabb a halálos áldozatok aránya: 28 százalék, míg a gép középső részén található, folyosói ülések esetében ugyanez az arány 44 százalék.

A kijárati sor mellett ülve ugyanis vészhelyzet esetén mindig a leggyorsabb kijáratot választjuk, feltéve, hogy azon az oldalon nincs tűz.

A repülőgép szárnyai azonban üzemanyagot tárolnak, így ez kizárja a középső kijárati sorokat, mint a legbiztonságosabb sorválasztást.

Amennyiben közelebb vagyunk az első sorhoz, azt jelenti, hogy előbb ér minket a baleset, mint a hátul ülőket. Ami pedig azt illeti, hogy a középső ülések miért biztonságosabbak, mint az ablakos vagy a folyosói ülések, az a „puffer-hatás” miatt van, amelyet az biztosít, hogy mindkét oldalon emberek ülnek.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk