Római látkép a Colosseummal

11 hiba, amit turistaként inkább ne kövessünk el Rómában!

Róma – a világ egyik legnépszerűbb úti célja, ahol mindenki úgy szeretne időt tölteni, hogy közben már-már helyinek érzi magát. Ehhez persze jó tudni, hogy milyen hibákat nem követnek el a város lakói, nem igaz? Ilyenből hoztunk most egy adagot, egészen pontosan 11-et.



1. Vízvásárlás

Rómában ne vegyünk vizet, hiszen a történelmi központban körülbelül 90 szökőkút van, ahonnan ingyen vehetünk magunkhoz folyadékot. A víz mindig frissen folyik, és nagyon gyakran igazi történelmi műalkotások előtt enyhíthetjük szomjunkat.

2. Túl sok mindent próbálunk belezsúfolni

Róma nem véletlenül tartozik a bakancslistás úti célok közé, hiszen rengeteg látnivaló található a városban. Viszont ne próbáljunk meg mindent egy napra bezsúfolni! Élvezzük az „il dolce far niente"-t, azaz a semmittevés édes voltát is, és hagyjunk időt magunknak elmerülni a hangulatba: egy kényelmes ebéd a szabadban, bolyongás a város kis sikátoraiban, boltok és galériák meglátogatása.

3. Cappuccino rendelése ebéd vagy vacsora közben

A cappuccino csak reggelire való egy kis cornettoval. Ha úgy szeretnénk viselkedni, mint egy helybéli, dél után – ha erőre van szükségünk – csakis eszpresszót igyunk!

4. A hőség alábecsülése

A helyiek szerint a turisták egyik hibája, hogy alábecsülik a hőséget. A Colosseumba, de a Pantheonba és a Vatikáni Múzeumba való bejutáshoz szükséges hosszú soroknál sincsen nagyon árnyék. A szállodákban és az éttermekben a légkondicionálás nem mindig garantált. Róma közel fekszik a tengerparthoz, jó vonatjáratokkal gyorsan leérhetünk a tengerhez. Tervezzünk egy hűsítő napot oda is!

Ezt is olvasd el: Tömeg van, megsülsz, és minden pénzed elköltöd – 5 úti cél, amit nem érdemes nyáron meglátogatni

5. Helyi gasztronómia

Az olasz mint homogén konyha nem létezik. Az itáliai ételek regionálisak, településről településre változnak. Rómában is lehet találni rizottót, de azt inkább Milánóban együnk. Itt inkább articsóka, carbonara és bárányhús, hogy csak hármat említsünk a helyi repertoárból. Ha pizza, akkor az csakis vacsoraidőben, soha nem este 8 óra előtt!

6. Látogatás a főszezonban

Az egyik legnagyobb hiba az ideutazóktól, az a nyári időzítés, mind a tumultus, mind az időjárás miatt. A legjobb időpont a látogatásra december első fele, amikor Rómát a karácsonyi ünnepekre díszítik fel. Tél lehet tehát az az időpont, amikor a legjobban a magunkénak érezhetjük az olasz fővárost.

Utcai \u00e9tterem R\u00f3m\u00e1ban

Fotó: Marialaura Gionfriddo/Unsplash

7. Ebéd, vacsora a turistacsapdáknál

Közvetlenül a híres nevezetességek közelében található éttermek a turizmust szolgálják ki, és nem mindig a legautentikusabb élményt nyújtják. Pedig Rómában sok csodás étel és rengeteg eldugott, de nagyszerű ristorante található. Nézzünk utána és tervezzünk utazás előtt, hol is lehet a legjobbakat enni!

8. Nem foglalunk le előre időpontot

Annyira kiábrándító tud lenni, ha izgatottan várjuk, hogy meglátogassunk valami várt dolgot vagy együnk egy bizonyos étteremben. Csakhogy aztán elküldenek, vagy a kilométeres sorok láttán a szívünk törik össze. Foglaljunk előre online, ahol csak lehet!

Ez is érdekes lehet: 6 olasz street food, amit kötelező megkóstolnod!

9. Zöldséges ételek mellőzése

Ha szünetet szeretnénk tartani a húsos pizzákkal és a tésztákkal, lapozzunk az étlap hátuljára, és rendeljünk szezonális zöldségköretet. Kiváló választás lehet a párolt cikória fokhagymával és zúzott pirospaprikával, vagy a fűszernövényekkel töltött párolt római articsóka.

10. Azt várjuk, hogy a dolgok ugyanolyanok legyenek, mint otthon

Ne feltételezzük, hogy Rómában mindenki beszél angolul. Egy másik hiba azt hinni, hogy a tömegközlekedés mindig pontos. Sajnos ez sincs így. Ezeket el kell fogadni és fel kell készülnünk rá. Alkalmazkodjunk!

11. Rövid látogatás tervezése

Egy hétvége abszolút nem elég ahhoz, hogy megláthassuk a kultikus főváros nagyszerűségét. Sok római egy egész életet tölt el azzal, hogy felfedezze szülővárosát. A legteljesebb élményhez töltsük a lehető legtöbb időt az örök városban.

Forrás: Huffpost

A figyelmetekbe ajánljuk