üstökös

Egy üstökös túlélte a Nap közelségét

Ez pedig azt is jelenti, hogy 6800 év múlva vissza fog térni újra egy második körre.


Az üstökösöket leginkább nagy koszos hógolyókként szokták leírni, amik a külső csillagrendszerben formálódnak, amikor pedig közel kerülnek a Naphoz, fényessé válnak és látványos csíkot húznak. Ugyanakkor amikor közel kerülnek a bolygónknak hőt adó égitesthez, többnyire megsemmisülnek, ahogy ez történt több üstökössel is az utóbbi években, amelyek közel kerültek a Földhöz. Ez elsősorban a hőnek köszönhető, de mellette a gravitációs nyomás is számít.

Az 5 kilométer széles NEOWISE, ami 1997 óta a legfényesebb üstökös, amit szabad szemmel is láthattunk a Földről, 43 millió kilométerre került a Naphoz, a legújabb teleszkópfelvételek alapján pedig a legtöbb üstökössel szemben nem semmisült meg, simán túlélte a közelséget. Az akkor még C/2020 F3-ként elnevezett üstököst még márciusban fedezték fel és most augusztusban jutott a legközelebb a Naphoz – írja a Gizmodo.

A figyelmetekbe ajánljuk