kis majom banánnal

A turizmus pangása miatt már-már éheznek a thaiföldi Lopburiban élő majmok, hiszen nincsenek, akik rendszeresen etetnék őket különböző finomságokkal. A helyiek éppen ezért ünnepséget adtak a számukra mindenféle földi jóval.


A Lopburiba látogató turistáknak szokásuk volt elkényeztetni a régi buddhista templomnál élő majmokat, akik néha lopkodni sem szégyelltek az idegen látogatóktól. Mostanra azonban a könnyen jött táplálék hiányától agresszívvá váltak: autókra másznak fel, boltokba és otthonokba törnek be élelem szerzésének reményében. Nemrég egy mozi épületét is elfoglalták, így a helyiek rájöttek, kénytelen ők etetni őket.

Ez azonban nem jelent különösebb nehézséget az ott élők számára, ugyanis úgy tartják, a majmok szerencsét hoznak, úgyhogy örömmel járnak a kedvükben. Legutóbb nem csak ételt adtak az állatoknak, de ünnepséget is adtak a részükre. Süteményekkel, gyümölcsökkel és cukros italokkal kedveskedtek nekik, valamint tűzijátékot is szerveztek, ez utóbbi azonban egy kicsit rosszul sült el, a majmok ugyanis a zajtól megijedve tömegével kezdtek menekülni.

via LiveLeak

A figyelmetekbe ajánljuk