voyager
Shutterstock

A NASA elveszítette a kapcsolatot a Voyager 2-vel

A NASA Voyager 2 űrszondájának július 21-én elküldött téves parancsok sorozata azt eredményezte, hogy az antennái 2 fokkal elfordultak a Földtől. Ennek következtében a Voyager 2 jelenleg nem képes parancsokat fogadni vagy adatokat továbbítani a Földre. A kutatók azonban egyáltalán nem aggódnak.


Július 21-én az irányítók elvesztették a kapcsolatot a Voyager 2-vel, most pedig arra várnak, hogy újrainduljon a rendszer.

A bolygónktól mintegy 19,9 milliárd kilométerre található űrszonda jelenleg sem parancsokat nem képes fogadni, sem pedig adatokat továbbítani, mivel megszakadt a kommunikációja a NASA Deep Space Network (DSN) földi antennáival – számolt be a Science Alert.

A Voyager 2 azonban úgy van programozva, hogy évente többször is visszaállítja a tájolást, hogy az antennája a Föld felé irányuljon; a következő visszaállításra október 15-én kerül sor, ami lehetővé teszi majd kommunikáció folytatását.

A kutatók pedig arra számítanak, hogy a Voyager 2 a csendes időszak alatt is a tervezett pályáján marad.

A Voyager 1, amely közel 24 milliárd kilométerre van a Földtől, továbbra is probléma nélkül működik.

A figyelmetekbe ajánljuk