kenyér
Shutterstock

Olyan pékárut hoztak létre, ami csökkenti a vércukorszintet és az éhségérzetet

Amerikai kutatók egy speciális lisztkeverékének köszönhetően olyan kenyeret sütöttek, amely csökkentette a fogyasztók vércukorszintjét, illetve nagyobb jóllakottság érzést is adott a pékáru. A szakemberek szerint viszont nehéz leszrávenni az embereket, hogy változtassanak étkezési szokásaikon.

Egészségesebb pékáru 

Az Amerikai Táplálkozási Társaságnak, sikerült olyan lisztkeveréket előállítania, amely kenyérként tovább tartotta jóllakottan a fogyasztóját, emellett jelentősen csökkentette a vércukorszintjét is – azaz egy olyan pékárut sikerült megalkotni, amely felveheti a harcot az elhízás és a cukorbetegség ellen.

A kutatók az American Journal of Clinical Nutrition szakmai folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a liszt hüvelyeseken alapul. Az összetevői között van a csicseriborsó, a lencse és a bab. Ezek fontos szerepet játszanak az egészséges testsúly fenntartásában és a szívbetegségek kockázatának csökkentésében – mutatja be a felfedezést a Haszon a Magyar Mezőgazdaság alapján.

A pékárukat először egészséges embereken tesztelték. A kísérletben résztvevőknek a speciális 30 vagy 60 százalékos csicseriborsólisztekből készült kenyeret kellett enniük. Az eredmények kimutatták, hogy a péktermékek a szokásosnál hosszabb ideig biztosítottak teltségérzetet, a vérvizsgálatok alapján pedig a fogyasztásuk a teltségérzetért felelős hormonok kiválasztásának növekedéséhez vezetett.

Cukorbetegeknek is segítség lehet

Később cukorbetegeket is bevontak a kísérletekben. Megállapították, a 30 százalékban csicseriborsólisztet tartalmazó kenyér mintegy 40 százalékkal csökkentette a vércukorszintjüket, de hasonló volt a csökkenés a 60 százalékos termék fogyasztása után is. Az eredményt a keményítő hosszabb lebontásának szervezeti utóhatásával magyarázták a kutatók.

Az eredmények publikálásakor hangsúlyozták: nem könnyű az embereket arra ösztönözni, változtassanak étkezési szokásaikon, az esetleges egészségügyi problémák megelőzése és leküzdése érdekében. Azonban az ilyen kutatási eredményeknek kulcsszerepet kell játszaniuk a változásban.


A figyelmetekbe ajánljuk